„Hamarosan” elkészül azoknak a névsora, akikre beutazási tilalom és vagyonbefagyasztás várhat
EU
A német kancellár szerint az EU a békés tüntetők mellett áll, és elítéli a minszki „rezsim” által a demonstrálókkal szemben alkalmazott erőszakot.
Az EU-csúcs előtt tette közzé a rövid videót.
A magyar álláspont továbbra sem egyértelmű.
Egy magas rangú uniós tisztviselőtől megtudtuk, a tagállamok célja, hogy világos üzenetet fogalmazzanak meg.
Százezer lakosra vetítve mintegy kétszer annyian halnak meg Magyarországon megelőzhető betegségben, mint az uniós átlag.
„Az EU nem fogadja el a választási eredményeket” – közölte Josep Borrell külügyi főképviselő.
A minszki hatóságok fellépését sem Fidesz, sem a KDNP ifjúsági tagozata nem ítélte el Brüsszelben, képviselőik nem írták alá az Európai Néppárt ifjúsági szervezeteinek erről szóló közös nyilatkozatát.
A cél az, hogy tagországoknak ne kelljen versenyezniük a hatásos oltóanyagért.
Ilyen rossz adatokra 1995 óta nem volt példa.
A jogállamisághoz akarják kötni a kifizetéseket.
Két nappal az uniós állam- és kormányfők maratoni ülését követően, amelyen megállapodtak a következő hét éves költségvetés és a helyreállítási alap keretfeltételeiben, az Európai Parlamenten volt a sor, hogy véleményt nyilvánítson.
Az uniós költségvetésről és közös hitelfelvételről hétfőn éjjel született megállapodás óta zajlik a vita arról, hogy ki nyert, ki veszített, mi is van valójában a jogállamisági garanciákkal.
Az igazságügyi miniszter hatalmas sikerként értékelte a hét eleji eredményt.
A miniszterelnök szerint kiharcolta a nagyobb összeget, az ellenzék kudarcot emleget, a szakember pedig úgy véli, a támogatási összeg csökkentése miatt Magyarország feltehetően nem jut majd nagyobb összeghez.