A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) közétette a következő év januárjától érvényes autópálya-díjakat, és a honlapon megjelent információkból kiderül, hogy az autókra érvényes matricák mindegyike drágul.
A szabály szerint a január–augusztus közötti infláció alapján számítják a magyar útdíjak következő évi árváltozását. Így a napi országos matrica 5320 forintba (jelenleg 5150 forint), a heti (10 napos) országos matrica 6620 (jelenleg 6400 forint), a havi országos matrica 10 710 (jelenleg 10 360 forint), az éves országos matrica 59 210 (jelenleg 57 260 forint), az éves vármegyei matrica pedig 6890 forintba (jelenleg 6660 forint) kerül majd. A korábbi árakhoz képest valamennyi kategóriában 3,3-3,4 százalékos emelkedés látható. Emelkedik a pótdíjak összege is, 60 napon belül 26 640 forint, 60 napon túl 91 780 forint lesz. A részletes díjtáblázat – benne a kisteherautókra, utánfutókra és motorkerékpárokra vonatkozó információkkal – ITT érhető el.