Jelentős fordulat látható a magyar gazdaságpolitikában, ami nagyon hasonló sok tekintetben ahhoz, mint ami Kínában történt az elmúlt években – írta Zsiday Viktor elemző a blogján a gazdaságfejlesztési miniszter lépései kapcsán.
„Új utakon jár a magyar gazdaságpolitika: miután az EU-s normák és elvárások miatt az ad-hoc »extraprofit« adók nem fenntarthatóak, ezért az új módszer a szelíd vagy kevésbé szelíd rábeszélés. Hasonlóan Kínához, ahol a gazdasági növekedési célok érdekében megmondják a bankoknak, hogy kinek, mennyit, milyen kamatok mellett kell hitelezni, úgy tűnik itt is erre történik kísérlet. Miután a gazdasági miniszter belengeti, hogy akár el is vehetik a bankok profitját (»a bankok vették az üzenetet, hogy magas nyereséggel rendelkeznek, amit meg lehet adóztatni«), megkéri a bankokat, hogy ehelyett jobban járnak, ha olcsó forrásokat biztosítanak lakáscélokra és a vállalatoknak (»…de a kormány nem ezt akarja, hanem a gazdaságba szeretné csatornázni ezt a pénzt«). Nagyjából hasonló történt a Mol esetében is, akitől pedig alacsonyabb üzemanyagárakat várnak el (miközben a kormány jövedéki adót emel)” – írta Zsiday.
Hozzátette, Kínában egy államvezérelte, részben tervutasításos kapitalizmus van, ahol a céges érdekeket az állam által diktált közösségi érdekek bármikor felülírhatják. Az állami szabályozónak/tervezőnek nem kell törvényt hoznia, elég ha felhívja a nagyvállalatok vezetőit, és elmondja, hogy mit „szeretne”, a cégek pedig a büntetés elkerülése érdekébe igyekeznek megfelelni ezeknek.
„Ez valójában a tervutasításos gazdaság puhább változata, és habár ázsiai országokban nem ritka, de komoly torzulásokat okoz ez is. Egyrészt a magánvállalkozás nem tudhatja, hogy mikor »szólnak«, hogy túl sok a profitja, és a közösség érdekében elveszik tőle (jellemzően nem direkt, hanem indirekt módon), ami visszaveti a beruházási hajlandóságot, hiszen kiszámíthatatlan a jövő (emellett ösztönöz arra is, hogy jó időszakokban emeljünk jobban árat, mint kellene, hiszen gyorsan meg kell keresni a pénzt, illetve növeli a tőkemenekítést is). Másrészt a tervező Magyarország esetében nem teljes egyeduralkodó, hanem versengő autokrata, tehát ellentétben Kínával, nem hosszú távra optimalizál (mivel nem tökéletesen biztos a politikai pozíciója), hanem mint a gazdasági populizmusban jellemző, csak rövidebb, 1-2 éves távra. Hiszen mindig van egy újabb választás, ahol – bár kis eséllyel – de alulmaradhat, ezért a gazdasági növekedést folyamatosan fenn kell tartani, sőt a potenciális fölé kell emelni. Jellemzője emiatt az állandóan túlfűtött gazdaság, ahol a baleset veszélye egyre nő” – fogalmazott Zsiday Viktor.
Szerinte számíthatunk arra, hogy „miután a jelenlegi javaslat átmegy, akkor a gazdaságpolitika mind gyakrabban fog megfogalmazni elvárásokat, célszámokat, terveket különböző gazdasági szereplők számára. Azt is valószínűsíthetjük, hogy a gazdasági miniszter nevével jellemezhető magas nyomású gazdaságpolitika (leánykori nevén folyamatos túlfűtöttség) fennmarad, ami valószínűleg alátámasztja azt a vélekedést, hogy magasabb inflációs és kamatkörnyezet lesz a következő években idehaza.”
