Minden fronton háború

A magyar sajtóból elsőként, már április végén arról írtunk, hogy a román hatóságok egy osztrák–magyar katonai temetőbe jogtalan módon telepítettek betonkereszteket, és odaépítettek egy első és második világháborús emlékművet a román hősöknek. A helyzet azóta fokozódott: múlt csütörtökön csak az imádkozva élőláncot alkotó magyarok józanságán múlt, hogy nem ültek fel a rájuk rontó román focihuligánok provokációjának, és nem történt tragédia. A temető felszentelésére érkező románok betörték a kaput, kirángatták a magyar kereszteket, és győzelmi tort ülve elfoglalták a temetőt.

A helyzet attól is abszurd, hogy az úzvölgyi katonatemető nehezen megközelíthető helyen van Hargita és Bákó megye határán – túlzás lenne azt állítani, hogy tömegek látogatták az elmúlt száz évben, mióta a csíkszentmártoni önkormányzat gondozza. A temetőfoglaló Darmanesti önkormányzat arról bölcsen hallgat, hogy már van egy katonai temetőjük a román hősök számára, alig tíz kilométerre az úzvölgyi osztrák–magyar katonatemetőtől, meglehetősen elhanyagolt állapotban. A múlt csütörtöki akcióban fontos segítséget kaptak: a piaci árhoz képest hatszoros áron beszerzett betonkereszteket közpénzből, a Románia 100 elnevezésű centenáriumi programok részeként finanszírozták, és a múlt csütörtöki akción a román csendőrség második embere irányította – civilben – a magyarok kiszorítását.

A magyarok is hibáztak, nem is keveset. Bár április óta tudtak az építkezésről, mégsem támadta meg senki a Darmanesti önkormányzat által jogtalanul kiadott építési engedélyt – a temető területe ugyanis Hargita megyéhez tartozik, ahol a csíkszentmártoni hivatal az illetékes. Amikor a keresztek elkészültek, ismeretlenek fekete zsákokat húztak rájuk. Ez hatalmas felháborodást váltott ki a román közvéleményben, szerintük „szemeteszsákokkal” gyalázták meg a román sírokat – azt pedig nem sikerült elmagyarázni, hogy a temetőben nyugvó román katonáknak már van fejfája, az új keresztek nem valós sírokon vannak –, vagy ha igen, akkor nem román katonák nyugszanak alattuk. A csíkszentmártoni hivatal egy hónapra lezárta a temetőt, így próbált időt nyerni, de a döntés után nem sokkal kinyitották, hogy Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és népes küldöttsége koszorúzhasson – ez is úgy csapódott le Bukarestben, hogy a temető csak a románoknak van zárva.

A háború azóta a diplomáciában és a Facebookon zajlik. A közösségi oldalon a magyarok próbálnak minél több felvételt megosztani arról, ahogy a román csőcselék kitöri a temetőkaput, és magyar kereszteket húz ki a földből, a román nacionalisták megpróbálják ezeket minél hamarabb töröltetni. A román miniszterelnök azt mondta – és ezzel a magyar diplomácia is egyetértett –, hogy a temető a honvédelmi minisztérium gondozásába fog kerülni, és az mindent megold. Ezzel csak az a baj, hogy a nemzetközi katonatemetők (így az úzvölgyi is) már eddig is a román védelmi minisztériumhoz tartoztak –, ezért kell(ett volna) az engedélyük bármiféle építkezéshez és átalakításhoz.

Úgy tudjuk, a botrány mögött egy sepsiszentgyörgyi román ember, egy bizonyos Codrin Munteanu áll. Ő korábban prefektus volt Kovászna megyében, az ő ideje alatt indult el a hadjárat a székely zászlók ellen. Munteanu 2013 óta a Védelmi Minisztérium főtitkáraként dolgozik, és voltak olyan kijelentései, mely szerint lesz gondja az úzvölgyi katonai temetőre. Ezt erősíti meg a Szabad Európa Rádió Románia információja is: a portál szerzője azt írja, az egész úzvölgyi eset kísértetiesen emlékeztet a marosvásárhelyi fekete márciusra, amikor a fentről kiprovokált román–magyar etnikai konfliktusban sokan meghaltak, és Bukarest a vásárhelyi véres eseményekre hivatkozva szervezte újra a hírhedt Securitatét, ezúttal Román Hírszerző Szolgálat néven. Hogy most mi a cél, nem tudni, de alighanem hamar ki fog derülni.

Józan román publicisták azt mondják: a temető a halottaké, ők már megbékéltek egymással. Ha mi is akarunk még élni, hagyjuk őket békében nyugodni. A politikusok pedig minden héten személyesen kaszálják le az ország összes katonatemetőjében a füvet addig, amíg lejár a mandátumuk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/24. számában jelent meg, 2019. június 14-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/24. számban? Itt megnézheti!