Lehangoló találós kérdés: érkezése áldás, hiánya átok, mi az? A Családi Pótlék! Így, nagy kezdőbetűkkel, tulajdonnévvé nemesülve olyan közösségekben, ahol e két szó szinte messianisztikus tulajdonságokkal bír.
„Jön a Családi, nem jött a Családi, majd ha lesz Családi...” E szófordulatokkal leggyakrabban a legkiszolgáltatottabb, mondjuk ki, írjuk le, a legszegényebb családokban élnek az emberek. Azokban a közösségekben, ahol pár tízezer forint érkezése olyan igazodási pontként szolgál a hónap pénzügyi tervezésekor, mint a történelemtudományban a Kr. e., Kr. u. (az én tanulmányaim idején i. e., i. u.) És azokban a közösségekben, ahol a kormány családtámogatások címén kommunikált hitelcunamija még csak szelíd hullámokat sem vet a vályogtéglás porták udvari pocsolyáinak vizében.
A városokban valahogy jobban megoldják az elkeseredett polgárok a pénztelenség okozta gondokat; több a kis üzlet, több a tehetősebb szomszéd, aki kölcsönözni tud, vagy esetleg ki lehet állni a piacra néhány használt ruhával, rézmozsárral, akármivel, amit eladva pénzhez, túléléshez juthat a bajban lévő… A falvakban tragikusabb a helyzet. Vannak családok, ahol a családi pótlék a legfontosabb bevételi forrás. Télvíz idején, amikor a rendszeres nyári napszám nem működik, a családfő otthon sertepertél, vagy néha beesik egy-egy fakivágós munka, amely hétfő reggel kezdődik, és péntek késő délután a pénz kiosztásával végződik, a pénz hiánya még nyomasztóbb.
Sokéves gyakorlat már az állam részéről, hogy az alanyi jogon, gyermekszám után járó családi pótlékot kétszer utalja ki a jogosultak számára decemberben. A Kormányhivatal.hu oldalon most is olvasható a Magyar Államkincstár közleménye, hogy december 22-én már a számlákon lesz a januári családi pótlék, ám arról, hogy mikor utalnak legközelebb, vagy mikor aktuális a postai kifizetés január után, nincs szó. Az öröm természetesen hatalmas a kétszeri utalás miatt, erre ráerősítenek a propagandaoldalak hangzatos címei: „Kétszer jön családi pótlék decemberben”.
Sem az államkincstár közleménye, sem a kattintásvadász oldalak nem említik azonban, hogy az újabb utalás csak hat hét múlva, február elsején történik meg, ami azt jelenti, hogy a pénz, banktól függően, plusz egy-két napon belül lesz a számlán. Ekkor még mindig nem lélegezhet fel a család, be kell jutni a legközelebbi kisvárosba, járásközpontba, ahol van bankautomata; élelmesebb falubeliek méltányos összegért vállalnak fuvart, mások, akik teljesen nullára futottak ki, biciklit ragadnak, de nem ritka az olyan családfő, aki gyalog vág neki a 6-8 km-es útnak, hóban, esőben. Miért kell nekik bankszámla? – kérdezhetnénk. Hitel miatt általában csak úgy kapnak kölcsönt pénzintézettől a rászorulók, ha van folyószámla, kénytelenek kötni egyet, és hát a postás is később hozza a pénzt, emiatt is hasznos a számla.
Igazi harc tehát ez a túlélésért. A családi pótlékért, aminek az összege 12 éve változatlan, vásárlóereje 47,5 százalékkal csökkent 2008 óta. A háztáji eltűnése óta az alapvető élelmiszereket is boltokban kell beszerezni, a liszt, a zsír, a napraforgó étolaj ára is nagyot nőtt, a sertéshúsról nem is beszélve. Két gyermek után 26 600 forint jár, néhány család fő bevételi forrása ennyi, plusz az esetleges alkalmi munkával keresett heti 10-15 ezer forint. Szándék sincs évek óta az emelésre, pedig a családi pótlék a legszegényebb réteg legfontosabb bevételi forrása.
Azok a szemek, amelyek decemberben, az ünnepek előtt ragyogtak, most, január közepén szomorúak, kétségbeesettek. „Nagyon hiányzik az a kis pénz!” – suttogja az egyik asszony. „Számolom a napokat február elejéig, kölcsön nem akarok kérni, a boltban sem írnak már fel nekem, a leghidegebb hónapra nem marad pénzünk, mindegy, megpróbáljuk kihúzni a januárt valahogyan. Hülyeség, hogy kihozza a postás decemberben, nagy hülyeség.”
Felvetésemre, hogy miért nem tettek félre egy kis pénzt erre a hónapra, gúnyos kacaj a válasz: „Karácsony előtt? Ugyan! Mondjam azt a gyerekeknek, hogy nem lesz szaloncukor, táblás csoki, meg rántott csirkemell? Nincs más feladatunk, mint amit az előbb mondtam: kihúzni a januárt!”
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/4. számában jelent meg január 22-én.
