Amikor megjött a kormányzati SMS, már tudtam, hogy ez hosszú menetelés lesz.
Pedig jó hírről értesítettek, miszerint akár máris indulhatok oltakoztatódni. És tényleg, csekkoltam a foglalási rendszert: AstraZenecát öt percen belül, Sinopharmot és Szputnyikot másnap délelőtt bökethetnék magamba. Ellenben a Pfizer elfogyott, Moderna nem is volt.
Apró szépséghiba, hogy amikor szűk egy hónapja lejárt a pozitív teszttől számított tíz napos karantén, a háziorvosom úgy regisztrált a rendszerben, mint aki három hónapig nem kaphat vakcinát. Hiszen ez az előírás, ugyebár.
Szóval ülök a foglalási oldallal szemezve, és az jár a fejemben, hogy vajon mikor kapom meg a védettségi igazolványomat. Merthogy abból nekem nem jutott. Elméletileg automatikusan küldik, gyakorlatilag coki. Egy hete már a szükséges nyomtatványokat is beadtam az online kormányablakon keresztül, de még visszajelzést se kaptam.
Nem életbevágó, de azért mégis csak jó lenne lassan elmenni ide-oda, mozi, színház, koncert, beülni, megnézni, meghallgatni, ilyesmi. Fene egye meg, győz a jogkövető polgár, kiikszelem az oldalt.
És akkor most néhány hétig még elmorfondírozhatok rajta, hogy vajon miért ennyire rohadt nehéz feladat egy „átesett a betegségen, kapott oltást, nem kapott oltást” adatbázist összekalapálni a TAJ-szám alapján.
Mer’ nekünk digitális jólétből is ennyi jutott.
