Közhelynek számít a kormánykritikus nyilvánosságban, hogy a már megszületett gyermekek szívhangjára senki nem kíváncsi. A kormány csak az abortuszra készülő nőket kötelezte arra, hogy meghallgassák a magzati szívhangot, mielőtt a terhességmegszakítás mellett döntenek. Amikor a már megszületett gyermekek szívhangját említik, általában azokra a gyermekekre szoktak gondolni, akik halmozottan hátrányos helyzetűek, és nyomorban nőnek fel – annak reménye nélkül, hogy a közoktatásban sikerrel segítenének nekik leküzdeni a családból hozott hátrányokat. Megszülettek, de ezt követően már kevésbé érdeklődnek irántuk a döntéshozók.
Ezt támasztja alá a legutóbbi kompetenciamérés is, amelyen az átlagnál lényegesen rosszabb eredményt produkáltak a leszakadó térségek, és amelynek kapcsán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is elismerte, hogy integrációs problémák állnak fenn – vagyis nem sikerült felzárkóztatni ezeket a gyermekeket, majdani felnőtt honfitársainkat.
A számok arról árulkodnak: jövőjük, és ezzel a magyar jövő egy része is kicsúszik a magyar társadalom kezéből. Ráadásul nem az oktatásban nyújtott teljesítmény az egyetlen probléma, amely miatt érdemes lenne figyelmesebben hallgatni a már megszületett gyermekek szívhangját – és korántsem csak a leszakadó térségekben élő gyermekekét. Újpesten nemrég felmérést készített az önkormányzat ezer diák megkérdezésével, miután a tanév elején tíz iskolás korú gyermek kísérelt meg öngyilkosságot a kerületben. Az eredmény riasztó: a válaszadó 9-10. osztályosok 47 százalékát érte már verbális, 21 százalékukat testi bántalmazás, 31 százalékuk tapasztalt érzelmi, 21 százalékuk fizikai elhanyagolást, több mint negyedük volt szexuális bántalmazás áldozata. A megkérdezett 11-12.-es diákok 26 százalékának van függőséggel küzdő családtagja, 35 százalékuknak pedig mentális vagy pszichiátriai betegséggel küzd valaki a családjában.
Mindez persze nem teljesen új. A Máltai Szeretszolgálat például 2020-ban hívta fel a figyelmet, hogy minden ötödik gyermek olyan családban nő fel, ahol alkoholista valamelyik szülő. Már önmagában ez is örök életre tönkrevághaatja egy felnövekvő ember mentális egészségét, ami természetesen kihat az életpályájára és a felnőtt párkapcsolataira is. Utóbbiakból lesz az új család, már ha lesz. És a kör be is zárul.
Csak a megdöbbent csend marad, hogy a családbarát kormány agendájába vajon miért nem fért bele lassan másfél évtizede sem a közoktatás reformja, sem a mentális egészségvédelmet célzó óriásberuházások, amelyekhez hozzátartozna az iskolapszichológusi hálózat megerősítésétől az iskolai ismeretátadáson át a szenvedélybetegségek elleni intenzív kampányokig sok figyelemfelhívó és segítségnyújtó intézkedés. Ám ezek közül semmi nem fért be a családbarát prioritások közé. Tény, hogy a csillagászati összegbe kerülő, és ma már erősen lekorlátozott csokkal és a babaváró hitellel sokan éltek. Állnak a „csokos” házak és lakások falai. De ez nem a család. A család az, amely a falak között él. Ahogy a sokkoló adatokból kiderül: többnyire láthatatlanul.
Iratkozzon fel reggeli hírlevelünkre, melyben az elmúlt 24 óra és az előttünk álló nap legfontosabb híreit gyűjtjük csokorba, ráadásképp elolvashatja napindító közéleti jegyzetünket, a koffeint. Pár perc az egész, és tájékozottan, felvértezve kezdheti napját.
