Mikor szállnak le végre D. Krisztináról?
Rendőrautó (Fotó: Police.hu)

Szembejött D. Krisztina a villamoson. Pontosabban nem ő, hanem a fényképe. Ma már kifejezetten ritka, hogy ebben a formában értesüljek egy hírről. Illetve hát: „hírről”. Most mégis így történt, amikor az egyik utas által olvasott Blikkben megpillantottam a fotóját. Mellette csak a „Szikra mozgalom”, a „pedofil” és a „gyerekek sanyargatása” kifejezéseket kaptam el. 

Az ostor nem is elsősorban a bulvárlapon kell csattanjon. A honlapjukat megnyitva azt látom, viszonylag korrekten számoltak be az esetről. Az ügyet már megint a kormánypárti média igyekezett habosítani, élen a Metropollal, Origóval, illetve a Magyar Nemzet néven megjelenő napilappal. Azt állítva, hogy gyermekpornográfiát ábrázoló tartalmat találtak egy informatikai eszközön, amelyet az antifának nevezett támadások miatti nyomozás idején foglaltak le. Rögtön össze is kötötték hát az agresszív támadásokban is alaptalanul vádolt, mégis több hétre bebörtönzött D. Krisztinával az egészet. Aztán a Szikra Mozgalommal. Aztán Jámbor Andrással. Akinél a kormánymédia már személyesen is érdeklődött az egészről.

Szikra Mozgalom: Egyetlen tagunk ellen sem folyik eljárás
R. Kiss Kornélia

Szikra Mozgalom: Egyetlen tagunk ellen sem folyik eljárás

A Szikra Mozgalom szerint egyetlen tagjuk ellen sem folyik eljárás gyermekpornográf felvételek miatt. Arról továbbra sincs hivatalos információ, hogy hol kerültek elő a felvételek, de a számítógép a rendőrség szerint nem D. Krisztináé, a Szikra aktivistájáé.

Csakhogy a rendőrségi tájékoztatásból azóta kiderült: egy férfi informatikai eszközén találták a felvételeket. Egy olyanén, aki nem volt gyanúsított a korábbi ügyben. A házkutatás lehetett tehát azonos, csakhogy D. Krisztinát nem gyanúsítják semmivel. A jelek szerint megint ártatlanul rángatták be egy rendőrségi ügybe, igyekezve bemocskolni őt. Pedig a legutóbbi meghurcoltatás után már eleve eljárás kellett volna induljon azon sajtótermékek ellen, amelyek lehozták nevét, képét, egyéb adatait. Kártérítés kellene megillesse, amiért bezárták két hétre, miközben végül semmiféle bizonyítékot nem tudtak felhozni ellene.

Ehhez képest most tovább támadják, politikailag felhasználhatónak ítélve egy rendőrségi ügyet, amely nem hozzá kötődik. Valószínűleg zokon vették, hogy a legutóbbi lejárató cikkek alaptalannak bizonyultak. Mindenképp kell tehát valami bűnt találni, és már az is elég, ha nem ő követte el, de a környezetéből valaki. D. Krisztina egyébként még csak nem is közszereplő. Három éve volt vele egy interjú a Partizánon, mint a csatorna önkéntese, de ennyi. Mikor szállnak végre le róla?

Hasonló ruhadarab és egy Facebook-lájk
Lakner Dávid

Hasonló ruhadarab és egy Facebook-lájk

A jelek szerint a viperás támadásokkal gyanúsított D. Krisztinát rendkívül kétes bizonyítékok birtokában vitték be, így tették ki őt tömegek zaklatásának.