Mintha csak egy Facebook-oldalon gyűjtött aranyköpésekből szemezgetnénk – abszurd mondatok a mindennapokból, a villamoson hallottam. Krusovszky Dénes legújabb verseskötete, az Áttetsző viszonyok helyenként legalábbis ilyen, különösen a Számozott mondatok című rész, benne száz hol meghökkentő, máskor egészen átlagosnak tűnő megjegyzéssel: „Rátok is gondolok néha, de nem olyankor”; „Térden állva kell megtenni az egész utat, csak akkor ér valamit”.
A kötet többi részén is azt tapasztaljuk, amit itt koncentráltabban: a szerző megfigyel, és egészen banálisnak tűnő dolgokat helyez különös fénytörésbe, vagy épp szokatlanokat mutat bevettnek, átérezhetőnek. A hangja olykor egész bizonytalan, mint aki azt igyekszik kitapogatni, hogy amit lát, az álom, emlék vagy valóság: „gyerek volt még, amikor / a halál, egy végtelenül fáradt / öregember, benézett az ablakon, / szia, kisfiú, vagy az nem a halál / volt, sok idő eltelt már, / nem emlékszem pontosan.”
A fülszöveg szerint a kötet azokat a pillanatokat szólaltatja meg, amikor igazán egyedül vagyunk: az elalvás előttieket, ébredés utániakat. És valóban: lehetne mindez egy nagyon is konkrét, különös álom, ahogy metafora is arról, hol tartunk, hová jutottunk. „Már jó ideje mentünk a taxival, amikor eszembe jutott, hogy a címet még be sem mondtam.”
Aztán ott a kötetzáró Spirál, amely a leginkább rímel a járvány alatti-utáni valóságra: „Báltalanították a világot, / a társastánc is gyanúba keveredett, / az etikettet eltörölték, az öltözködés / szégyellnivaló, inkább rongyokat / hord, aki teheti, drága rongyot, / olcsó rongyot, aki szmokingot vesz, / hamarosan a szívéhez kap.” A könyv talán legmonumentálisabb darabja, kicsivel több, mint hat oldal, mégsem jelent kihívást, olyan könnyedén jutunk túl rajta, mint a többin. Hogy aztán kezdjük elölről, igyekezve megérteni: „mit keresünk itt, kérdem, miért”.
Az Áttetsző viszonyok talán a szerző eddigi legkiérleltebb, legtudatosabban összerakott verseskötete. Nem esik túlzásba, a mondatok a helyükön vannak, esetenként öt-hat sorban jóval többet elmondva, mint amennyit oldalakon keresztül szoktak. Ahogy, mondjuk, a Vers címűben: „Mintha reggel lenne, / és a fény kegyetlen / türelemmel feszítené / ránk a redőny réseit. / De hát reggel van, / és bevág a nap. / Akkor elnézést kérek.” Tömör, jól odarakott szövegek ezek, amelyekben egyszerre szembesülünk a megjelenített képpel mint metaforával és borzalmas lázálommal, hogy aztán időnként a szerző könyörüljön rajtunk, és egy csattanó oldja az egészet. Máskor nincs ilyen szerencsénk, és csak borzongunk, mint a kötet egyik legjobbját, a Nem énekesmadár címűt olvasva: „Az ember nem énekesmadár, / a legszörnyűbb hangokat hallatja / folyton, és nem akar vele semmit, / csak csend ne legyen, / vagy valami más, de ne, / ülünk egy göcsörtös ágon / és ordítunk, hátha úgy / gyorsabban telik.”
Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok, Magvető Kiadó, 2020. 2699 Ft
