Amikor az osztrák származású, de magát franciának valló filmcsillag, Romy Schneider 1982-ben, negyvenhárom éves korában váratlanul elhunyt, az esetet boncolás nélkül lezárták, mert az ügyész nem akart lerombolni egy mítoszt. Sokan még akkor is elképzelhetetlennek tartották azt a mindent felemésztő önpusztítást, ahogy Romy Schneider próbálta elviselni az életét. A halála körüli tisztázatlan kérdések a mai napig izgatják a közvéleményt: a tragikus sorsú színésznő életét számtalan monográfia dolgozta fel, magyarul nemrég látott napvilágot a francia újságíró, Bernard Pascuito munkája, amely utolsó szűk évének tükrében vizsgálja ezt az elsöprő és szívbemarkolóan fájdalmas életutat.
„Romy egyszerre ragyogó és sérült, olyan színésznő, aki mindent tud, de módja még nem nyílt megmutatni. Romy maga az elevenség, állatias elevenség, kifejezőkészsége vad váltásokra képes, a legférfiasabb agresszióból a legérzékenyebb lágyságba. Romy nem hétköznapi mércével mérhető művész, a Napnak ilyen a kisugárzása. A nagy sztárok kettős természetét bírja, én láttam őt a felvevőgép mögül. Koncentrált, szorongó, nemes, lobbanékony erkölcsi tartás van benne, amely a férfiaknak megterhelő, zavaró. (…) Nem tűri sem a középszert, sem az érzelmek korcsosulását” – idézi a szerző Claude Sautet rendezőt, aki úgymond felfedezte a francia filmművészetnek Romy Schneidert. Olyan máig ható filmeket készítettek együtt, mint Az élet dolgai, a Sátáni ötlet, a César és Rosalie, a Mado vagy az Egyszerű eset. Ezek azok a művek, amelyek – például az Alain Delonnal készült A medence vagy a Zulawski rendezte A szeretet a legfontosabb című film mellett – még ma is életben tartják Romy Schneidert, aki egész életében próbálta levetkőzni a rákényszerített Sisi-szerepkört.
A fenti idézetből is kitűnik, milyen boldogtalan élet volt az övé: olthatatlan szeretetvágya sok árulással és elhagyással találkozott, mely folyamatosan a szakadék szélére sodorta. Még az anyaság sem hozott számára feloldozást a szenvedésből, az alkohol és a gyógyszerek lettek végül társai az úton. Élete végén azonban felfoghatatlan fájdalommal kellett szembenéznie: színészi énjét is végérvényesen felülírta fia szörnyű halála. David tragédiájával pedig Romy lassú haldoklása is elkezdődött. A kötet végigköveti, hogy az apa hiányától és az anyai zsarnokságtól szenvedő fiatal lány hogyan vált saját, mások által folyton kárhoztatott döntései nyomán modern és kifinomult párizsi nővé, majd a francia filmvászon drámai erejű színészévé.
Ahogy Romy életének, a könyvnek is meghatározó vezérfonala a férfiakhoz való viszonya, elsősorban Alain Delon iránt soha el nem múló szerelme. Pascuito életrajza néha talán túlontúl elrugaszkodott, az egykori kollégákkal folytatott interjúkat, korabeli nyilatkozatokat a saját, szubjektív benyomásai alapján osztja meg az olvasóval, minden mondatból érezni, rajongásig szereti Romy Schneidert. Hiányosság, hogy sokszor elmaradnak a hivatkozások, hol, mikor jelentek meg azok az interjúk, amelyekből idéz a szerző, és akad benne egy-két tárgyi tévedés is, de mindezek ellenére Pascuito könyve felfed olyan momentumokat a színésznő életéből, amelyek eddig rejtve maradtak a nagyközönség szeme elől, és talán segítenek jobban megérteni, sikerei ellenére miért volt számára annyira nyomasztó teher az élet.
Bernard Pascuito: Romy Schneider utolsó élete. Ford.: N. Kiss Zsuzsa. Helikon Kiadó, 2023. 4499 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/31. számában jelent meg augusztus 4-én.
