Miközben Tim Marshall A földrajz jövője című könyvét készültem recenzálni, Michael Turner amerikai republikánus képviselő, a kongresszus hírszerzési bizottságának elnöke kissé rejtélyesen elkottyantotta, hogy az Egyesült Államoknak olyan hírszerzési információk jutottak birtokába, melyek szerint az oroszok az űrbe telepítendő atomfegyvereket fejlesztenek, amelyekkel más országok űreszközeit (műholdjait) szednék le, ezzel megbénítva a civil és a katonai kommunikációt, illetve a hírszerzést és a navigációt. Ha ezt valóban meglépik, az az 1967-es világűrgegyezmény megszegése lenne (hiszen az pont a nukleáris fegyverek űrbeli telepítését tiltja). Amerikának jelenleg nincsenek eszközei arra, hogy e fenyegetés ellen védekezzen, de így már valószínűleg hamarosan lesznek.
Vagyis a könyv magyar megjelenésével egy időben léphetünk (újra) az űrbéli atomfegyverkezés korszakába, bár a kommentárok szerint az orosz űrtevékenység olyan ramaty állapotban van, hogy ha szeretnének is atomrakétákat az űrbe telepíteni, erre a belátható időben egyszerűen nem lesznek képesek. E felvezetőből sejthető, hogy A földrajz jövője már nem (csak) a bolygónk geopolitikai adottságaival és kényszereivel foglalkozik, hanem kilép a világűrbe, és azt vizsgálja, hogy az elkövetkező korok űrtevékenysége hogyan hathat a Föld országainak sorsára.
Az utóbbi években Tim Marshall több könyvét is recenzáltuk (A földrajz fogságában; Falak; A földrajz hatalma), mivel a brit külpolitikai újságíró a geopolitikai folyamatokkal foglalkozó egyik legismertebb íróvá lett. Minthogy Marshall eddigi könyveiben a földi földrajz szinte minden világformáló aspektusát részletesen elemezte már, az űr a gondolatmenete következő lépcsőfokának tűnik, már csak azért is, mert a szerző szerint a világ nagyhatalmai (pontosabban a nagyhatalmak – az Egyesült Államok és Kína –, illetve az egykori nagyhatalom, és űrhajózási státuszához képességein felül ragaszkodó Oroszország) a világűrt a Föld kiterjesztésének tekintik, így ugyanazokkal a zsigeri indulatokkal állnak hozzá, és ugyanazokat a meglehetősen rövidlátó célokat igyekeznek megvalósítani az űrben is.
A könyv – kissé didaktikus módon – három kronológiai felosztású részre tagolódik (múlt-jelen-jövő). Ezekből igazából a második (jelennel és közeljövővel foglalkozó) rész adja a könyv magját, mind tömegben, mind érdekességben. Az első rész a csillagászat és az űrkutatás történetét foglalja össze röviden. Ez gyorstalpalónak megteszi, ha még sohasem hallottunk Galileiről vagy Gagarinról, de feltételezhetjük, hogy aki a kezébe veszi ezt a könyvet, az ezen a szinten már túl van, így semmit sem fog veszíteni, ha rögtön a második részt kezdi olvasni a 69. oldalon. A harmadik rész hasonlóan rövid, és a jövővel kapcsolatos spekulációkról szól (igen, van benne űrháború is). E találgatás érdekes, de a megbízhatósága nem sokban tér el bármely sci-fi feltételezéseitől.
A második rész a jelen űrpolitikai folyamataival (illetve egyre inkább vetélkedésével) foglalkozik, és ez a könyv lényege. Merthogy, hasonlóan a földi geopolitikához, az űrben is teljes erővel újraindult a versengés, ami lassanként átcsap hidegháborúba, csakhogy Oroszország szerepet átvette Kína. Minthogy a XX. században a Szovjetunió és Amerika volt a két megkérdőjelezhetetlen státuszú űrhatalom, a legtöbb űregyezményt (amelyek az földön kívüli világ békés célú felhasználását próbálták szavatolni) e két ország kötötte. Kína sok mindenből kimaradt, és ennek most kifejezetten örül, hiszen a ma már teljes gőzzel robogó űrprogramja minden adminisztratív probléma nélkül lehet olyan militáns, amennyire csak szeretnénk. És nagyon annak szeretnék. De az (előző) hidegháborús űregyezmények nemcsak amiatt váltak elavulttá és a gyakorlatban értelmezhetetlenné, mert immár nem kettő, hanem nyolcvan ország űreszközei jutottak ki legalább föld körüli pályára, hanem azért is, mert a bebetonozott megállapodások képtelenek lépést tartani a technológiai fejlődéssel. A nyolcvanas években még eszébe sem jutott senkinek, hogy valaha képesek lehetnek a szupergazdagok saját űrhajókat építeni, sőt monopolhelyzetbe kerülni az űrhajózás bizonyos szegmenseiben.
Ma még nem látni egyértelműen, hogy a világűr a jövőben megmarad-e a megalomán nagyhatalmak és milliárdosok kicsinyes stratégiai játszmái és infantilis nagyzolása játszóterének, vagy tényleg az egész emberiség sorsát meghatározó térséggé válik. Vajon mindannyian elhagyhatjuk-e egyszer az emberiség bölcsőjét, és a kinti világ bármiben is különbözni fog-e az elrontott Földtől?
Tim Marshall: A földrajz jövője. Ford.: Both Előd. Park Kiadó, 2024. 5499 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/8. számában jelent meg február 23-án.
