Úgy alakult, hogy decemberben két ország egészségügyi rendszerével kapcsolatban szerezhettem egészen közvetlen élményeket. Először egy Washingtonhoz közeli amerikai kórházban töltöttem pár napot egy barátom mellett, aztán karácsonykor egy székelyföldi kisváros sürgősségi osztályán és pszichiátriáján tanulmányozhattam az itthonról kissé lenézett román egészségügyet. Figyelem: a hazai állapotokkal való minden hasonlóság és különbség kizárólag a véletlen műve!
Egy huszonezres településen vagyok az amerikai főváros agglomerációjában. Az Inova Fairfax Hospital egy nonprofit egészségügyi szolgáltatóhoz tartozó kórház összesen 923 ággyal – itt kezelték agydaganattal diagnosztizált barátomat. Mivel nem beszél jól angolul, a családtagjai és a barátai ügyeletet tartottak mellette. Én is be voltam osztva néhány műszakra, így megismerhettem a kórház szolgáltatásait. Az épületegyüttesben, amely bizonyos részein inkább hasonlít szállodára, mint kórházra, van kávézó (Starbucks), pékség (Panera Bread) és két ajándékbolt is: ezekben újszülötteknek plüssmacit és lufit, hirtelen bekerült betegeknek pizsamát és szinte bármit meg lehet vásárolni. Étteremből is van vagy három, amelyekben meglepő módon a környékbeli áraknál kedvezőbben lehet szendvicset, pizzát, salátákat vagy akár meleg ételt venni.
„Nem igaz, hogy megállt volna az elvándorlás a magyar egészségügyből" | Magyar HangÉn a neurológiai osztályt ismertem meg jobban, ott minden betegnek saját szobája van külön fürdővel, televízióval és számítógéppel, amelyet a személyzet használ. Bármi is történik a beteggel, először leolvassák egy szkennerrel a csuklópántja vonalkódját, és mindent pontosan rögzítenek. A hozzátartozók látják online a vérnyomását és minden egyes beavatkozást: azt is, ha a beteg beveszi a gyógyszerét, de azt is, ha kihányja.
Ha van étvágya a betegnek, étlapról választhat reggelit, ebédet és vacsorát. Nagyon ügyelnek a személyiségi jogokra: a szobában tartózkodó látogató akkor tudhatja meg például a vércukormérés eredményét, ha igazolja rokonsági fokát a beutalttal. Egy jókora táblán, a beteg szeme előtt ott van minden fontos információ: hogy hívják a szolgálatos nővért, az orvost, melyik belső számon érheti el őket, de az is, aznapra milyen kezelés vagy beavatkozás várható. A látogató egy fizetős parkolóházban hagyhatja az autóját, amelynek a díja egész napra öt dollár (1400 forint), de váltható tíz behajtást biztosító bérlet is mindössze húsz dollárért. Bent lehet aludni a beteg mellett egy egészen kényelmes kanapén – leesett az állam este, amikor szó szerint rám tukmáltak egy előmelegített lepedőt és takarót. „Ön segíti a mi munkánkat, közös érdek, hogy kipihenje magát”, mondta a rendkívül kedves nővér.
Miután ezt a tényt felposztoltam a közösségi oldalamra, a kommentelők között elszabadultak az indulatok. Megtudtam, hogy ezt a szolgáltatást Amerikában csak a szupergazdagok engedhetik meg maguknak, és egyébként milliók halnak meg a hidak alatt, mert ha nincs pénzed, ott csak az jár. A barátom egyébként nem szupergazdag, átlagos vagy annál kicsit jobb biztosítása van. Valóban nagyon magas lett volna a kórházi számla, ha nem a biztosító fizeti (egyetlen nap az intenzív osztályon ebben a kórházban 11 000 dollárba, hárommillió forintba kerülne), de ott az emberek tudnak annyit keresni, hogy a magas biztosítási díjat is kifizessék belőle. És az Obamacarenek köszönhetően a szerényebb jövedelemmel rendelkezőknek is van már megfelelő ellátást nyújtó biztosításuk, de ha az sincs nekik, rengeteg egyházi és egyéb karitatív szervezet dolgozik azon, hogy kifizesse a szegények kórházi számláit.
Egészségügy: héják köröznek a miniszteri előszobában | Magyar HangA másik tapasztalatot Székelyföldön szereztem karácsony első napján, amikor történt egy idegösszeomlásos eset a családban. Reggelre értünk a csíkszeredai megyei kórház sürgősségi osztályára, tükörjégen – arra számítottam, hogy a havas-jeges utak miatt nagyüzem lesz töréses esetekkel. Egyet sem láttam – később egy csíki ismerősöm csak félig viccesen úgy fogalmazott, akik nem tanultak meg a jeges járdán közlekedni, már korábban összetörték magukat.
Meglepő volt a csíki kórház felszereltsége: tíz perc alatt megvolt a drogteszt eredménye a vizeletből, és a véreredményekre sem kellett sokat várni. Jól felkészült szakemberek közé kerültünk, akik nem látszottak sem fásultnak, sem kimerültnek – a vizsgálat a nagyüzem ellenére külön helyiségben, megfelelő diszkréció mellett zajlott. A pszichiátriai osztály egy régi, kórháznak alkalmatlan épületben volt, de ott is pótolta a hiányosságokat az empatikus személyzet. A karácsonyi családi ebéd mellől behívott ügyeletes orvos profin, emberségesen végezte a dolgát – aznap délután két olyan sürgősségi esetet is el kellett látnia, ahol Németországban élő, karácsonyra hazatért személy került krízishelyzetbe. Lehet, hogy erre a magyar egészségügynek is fel kell készülnie – a külföldön dolgozók odakint tartják magukat, és hazatérve omlanak össze a vendégmunkával járó gondok miatt. Számomra az is meglepetés volt, hogy az ügyeletes orvos jól beszélt angolul.
Zacher Gábor: Dolgoznék, de már nem kellek | Magyar HangVolt időm, így meglátogattam más osztályokat is. A szemészeten például olyan lézeres szemfenékvizsgáló berendezés van, amely budapesti kórházakban sem mindennapos, és van is, aki használja. Sem az orvosok, sem az ápolók nem panaszkodtak a fizetésükre – a borítékos, zsebekbe bankjegyeket gyömöszölős világ letűnni látszik, apróbb figyelmességeket fogadtak el a jól végzett munkáért cserébe. És egy mondat a román adminisztrációról: az államkincstárnál online, az egészségbiztosítónál pedig sorban állás nélkül, összesen egy óra alatt sikerült elintézni a betegnek a teljes körű román biztosítást, amely két hónapra tizenhárom ezer forintba került.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/2. számában jelent meg, 2019. január 11-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/2. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
