„Azonnal indulok a királyhoz” – így fejezte be parlamenti beszédét Charles Michel. A helyzet azonban nem egyértelmű.
Külföld
A lengyel sajtó elégedetlen a hadsereg felkészültségével is, pedig azt egyértelműen – háborúra készülve – fejlesztik.
Az Európai Bizottság szóvivője és az Európai Szociáldemokraták frakcióvezetője is megszólalt.
A katolikus egyház feje, a szegények és az elesettek megsegítéséért feltétel nélkül kiálló Ferenc pápa ma töltötte be 82. életévét.
Titokban fejlesztik az emberi beavatkozás nélkül gyilkolni képes drónokat. A téma szakértőit kérdeztük, hogy látják az automata rendszerek jövőjét.
A magyar nagykövetségnél akcióztak, január 8-ra pedig nagy tüntetést szerveznek.
A sokszereplős, a regionális szereplőket felértékelő új világrend középpontjában már nem Amerika lesz – mondja Dmitrij Szuszlov kutató. A teljes interjú.
Nem hiszem, hogy valaha is lesz magyar kormányfő, akinek olyan levelet fog írni a világ legerősebb hatalmának a vezetője, mint Antallnak.
Az ukrán elnök számára a hadiállapot bevezetése még kevés lehet az újraválasztáshoz.
Szó szerint ez szerepel az uniós állam- és kormányfők kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának záródokumentumában, ám a migráció csak egy sokadrendű téma volt.
Tulajdonképpen szinte minden politikus a brexitről beszélt, amikor megérkezett.
Az unió állam- és kormányfői csütörtökön és pénteken találkoznak Brüsszelben.
159 kellett, végül kétszáz képviselő szavazott bizalmat Theresa Maynek.
Ma kora este Theresa May pártjának parlamenti képviselői egy bizalmatlansági indítványban arról szavaznak, hogy menjen, vagy maradjon.
Összezár a Fidesz mögött az Európai Néppárt, mert szükség van az általuk szállított mandátumokra – mondja Csáky Pál, a néppárti frakció tagja. A teljes interjú.