Óriási erőkkel készülnek országszerte az árvízre, politikusok lapátolnak a gátakon, hiszen a Duna vízszinte gyorsan emelkedik. A MÁV-Volán-csoport is készül az árvíz magyarországi hatásaira, erről közleményben számoltak be.
Arra kérik az árvizek és a viharok által érintett területeken az utasokat, hogy a következő napokban ne megszokásból kezdjék meg utazásukat, kövessék figyelemmel a közlekedési szolgáltatók hivatalos tájékoztatását a MÁV honlapján, a MÁVINFORM Facebook oldalán, a MÁV applikációban és a Volánbusz weboldalán. Ausztria felé jelenleg a Budapest–Bécs közötti vonatközlekedés folyamatos, Bécstől nyugatra az ÖBB adta jelenlegi információk szerint legalább hétfő délig szünetel a vonatforgalom, ezért keddig nem javasolt az utazás vonattal Ausztriába. Azt is megjegyzik, hogy azok az Ausztriába tartó utasok, akik szeptember 12-ig vásárolták meg jegyüket a szeptember 13-15. közötti időszakra, ők szeptember 12. és 18. között használhatják fel a jegyeiket.
Vasárnap délutántól a Komárom–Esztergom vonalon az S74-es vonatok helyett már pótlóbuszok közlekednek, mivel a vasútvonal egy szakaszon a parton halad, a vízügyi védmű részét képezi. Ezt a részt így átadjuk a hatóságoknak, hogy az árvízi felkészüléshez szükséges óvintézkedéseket megtehessék – áll a közleményben. MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága arról is ír, hogy az előrejelzések szerint a Szentendrei-szigetre (Szigetmonostorra) vezető kompok és révek kedden leállnak, ezeket a Volánbusz a tahi hídon át pótolja busszal. A Duna esztergomi tetőzése a 111-es, 10-es és 11-es út forgalmának korlátozásával járhat, érintheti az erre közlekedő buszjáratokat. Győrben a helyijáratok a rakpart lezárása miatt már terelőúton járnak.