A szabálysértő járművezetők 125 ezer forintos bírságot kapnak.
Külföld
Moszkva tiltakozása ellenére is úgy gondolják, joguk van dönteni a biztonságpolitikájukról.
Az amerikai elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását továbbá a Donyec-medencei fegyveres konfliktusnak a minszki és a normandiai megállapodások szerinti rendezését.
Óradna római katolikus plébánosa kutyaszánhajtó világbajnok, őt és sekrestyését, Annus nénit kísértük edzésre.
Általában ez fordítva szokott történni.
Senki sem sérült meg a lángra kapott épületben.
A halálos betegségben szenvedők és a tartósan legyengült állapotú felnőttek választhatják ezt a lehetőséget.
2021-ben több százezer tonna rizs hiányzott az országból.
A nők, különösen az édesanyák béketeremtő szerepét hangsúlyozta a pandémia, valamint társadalmi és politikai konfliktusok uralta világban Ferenc pápa az újévi misén.
Az erdélyi magyar származású Steven Fülöpöt harmadjára választották polgármesterré New Jersey állam legnagyobb városában, Jersey Cityben.
A nagy-britanniai koronavírus-járvány elleni küzdelem tudományos vezetői szerepelnek II. Erzsébet királynő újévi kitüntetési listájának élén.
A német kancellár jó időben vonult vissza, erényei egyre kevésbé érvényesültek a viharos időkben.
A rendelkezést megszegőkre 25 eurótól 500 euróig terjedő pénzbírságot szabnak ki.
A csütörtök esti online találkozót az orosz elnök kezdeményezte.
A legtöbb áldozatot, tizenegyet Afrikában regisztráltak, hármat Ázsiában, egyet Európában.