Ellenséges munkahelyi környezetre és öncenzúrára hivatkozva távozik a The New York Times-tól a lap ismert szerzője, Bari Weiss. Az újságíró erről kedd délelőtt a saját oldalán számolt be, megjegyezve: semmi értelmét nem látja, hogy a munkahelyek megtartása és a kattintások érdekében lehozzák a négyezredik véleménycikket is arról, mekkora fenyegetést jelent Donald Trump az országra és a világra. Az öncenzúra vált az új normává – szögezte le az ellentmondásos megítélésű szerző.
Valóban nem egy hétköznapi karakter: konzervatívnak vallja magát, ugyanakkor az abortusz kapcsán például liberális álláspontot képvisel. A vélemények sokszínűségének fontossága mellett is ki szokott állni, közben pedig számos kritikát gyűjtött be: nevezték már szűklátókörűnek, Izrael-pártinak, arabellenesnek, jobboldalinak is. A The New York Times-nál 2017 óta dolgozott, előtte pedig írt a The Wall Street Journal-be is.
Az intellektuális merészség ma már inkább tehertétel a The Times-nál – szögezte le Weiss, aki szerint a lap a plurális viták helyett inkább csak megmondaná, mit kell az olvasóknak a világ dolgairól gondolniuk. Úgy látja, nem sikerült levonni a tanulságokat a 2016-os elnökválasztás eredményéből, miközben még nagyobb szükség lett volna a törzsi logika meghaladására, az eltérő vélemények meghallására. Ehelyett szerinte a lapnál úgy látják, az igazság nem kollektív felfedezés eredménye, hanem valamiféle ortodoxia, aminek a felvilágosodott kevesek vannak birtokában.
Ahogy a libertárius Reason felhívta rá a figyelmet, mindez nem sokkal azután történik, hogy 153 értelmiségi nyílt levelet tett közzé a szabad viták, a vélemények sokszínűsége érdekében. Ezt egyébként aláírta Weiss, a Reason-től pedig egyenesen 15 állandó szerző. Mi is beszámoltunk múlt héten a nyílt levélről, ami mögött olyan ismert figurák állnak, mint J. K. Rowling, Salman Rushdie, Margaret Atwood vagy Noam Chomsky.
A Reason szerint egyre élesebben válik ketté a két csoport: az egyik a liberalizmus alapelveit, a szólás és véleménynyilvánítás szabadságát kívánja védeni, míg a másik az intézményes rasszizmust, az előítéletességet és az egyenlőtlenséget emlegeti. Utóbbi harcok jegyében pedig sok olyannak is nekimennek, aki távolról sem mondható rasszistának. Így támadták például a Chicagói Egyetem professzorát, Harald Uhligot is, csak mert azt mondta, nem kell elvonni a támogatásokat a hatóságoktól, inkább a rendőrök képzésére érdemes odafigyelni.
A The New York Times-on belül egy hónapja nagy vihart kavart már, hogy lehoztak egy cikket a republikánus arkansasi szenátortól, Tom Cottontól. A politikus ebben azt javasolta, hogy Donald Trump küldje ki a hadsereget a zavargások megfékezése érdekében. A lap munkatársaiból álló szakszervezet egyenesen azt állította, hogy ezzel a cikkel veszélyeztették a fekete dolgozóik biztonságát. A New York Times Magazine Pulitzer-díjas szerzője, Nikole Hannah-Jones pedig ennél is tovább ment, mikor úgy vélte: a személyes tulajdon megrongálása, miután az pótolható, nem számít erőszaknak. A National Review munkatársa, Michael Brendan Dougherty ennek kapcsán ironikusan megjegyezte: ma már a véleménycikk számít erőszaknak, míg a gyújtogatás véleménynyilvánításnak. A Reason hozzátette azt is, hogy Cotton cikke nem dúskált az érvekben, morálisan megkérdőjelezhető volt és gyenge alkotmányos lábakon állt. Ugyanakkor a szenátor nem holmi jelentéktelen szélsőjobboldali futóbolond, hanem az amerikai politikai élet fontos szereplője. A libertárius lap szerint pedig az autoriter elképzeléseinek bemutatása jobb döntés lehet, mint egyszerűen elhallgatni azokat a New York Times olvasói elől.
A Cotton-cikk publikálása után, a belső konfliktusok hatására aztán felmondott a véleményrovat szerkesztője, James Bennet is. A progresszív-baloldali Vox.com névtelenségben maradó, Bennet-ellenes New York Times-munkatársak segítségével igyekezett elmagyarázni a történteket. Mint kiderült, az ideológiailag inkább a baloldalra sorolható keménymag jó ideje problémásnak tartotta, hogy mellettük olyan konzervatívok is írhatnak a lapba, mint Bret Stephens vagy Bari Weiss. A Reason megjegyezte, a frusztrációik viszont bizonyos mértékben érthetőek is, miután a New York Times hol ellenzi, hol egyenesen tiltja, hogy a nem véleménycikkeket író munkatársai a közösségi médiában hangot adjanak véleményüknek. Ezzel pedig úgy érezhetik, még csak szembemenni sincs lehetőségük azokkal az általuk nem osztott álláspontokkal, amik a New York Times fejléce alatt jelennek meg. A Vox szerint egyes Times-szerzők panaszkodtak arra is, hogy sztoriktól esnek el, mert a Cotton-cikk publikálása után elvesztették sokak bizalmát.
Weiss azt írta, a véleménye miatt a munkatársai rendszeresen beszólogattak neki, közös Slack-felületen alázták, rasszistának és nácinak nevezték.
Eközben négy év közös munka után távozik a New York Magazine-tól Andrew Sullivan is, aki korábban szintén vitatott kijelentéseivel keltett feltűnést. David Haskell főszerkesztő szerint a távozása közös döntés eredménye. Sullivan a The New Republic korábbi szerkesztője is, és szép számmal kapott kritikákat, mert kiállt amellett: az egyes etnikumok között lehetnek genetikai alapon létező intelligencia-különbségek.
