
Egy év után ismét találkozott Joe Biden amerikai elnök Hszi Csin-ping kínai elnökkel egy San Franciscótól délre található birtokon. – Kínának és az Egyesült Államoknak nem szabad hátat fordítaniuk egymásnak – mondta a találkozón Hszi Csin-ping. Biden kiemelte, a találkozó célja, hogy a vezetők „megérthessék egymást”, míg a kínai elnök hozzátette, hogy „komoly felelősséget” viselnek a világért.
A kötelező udvariassági/diplomáciai körökön túl a közel négy órás találkozón a két fél számos kérdésben megegyezett. A többi között egyezségre jutottak abban, hogy megnyitnak egy elnöki forródrótot (amelyen bármikor felhívhatják egymást), hogy a két hadsereg vezetői ismét kommunikálni kezdenek egymással (azután, hogy Kína megszakította a kapcsolatokat 2022 augusztusában, amikor Nancy Pelosi, a képviselőház akkori elnöke Tajvanra utazott), és hogy közösen lépnek fel azért, hogy korlátozzák a fentanil gyártását Latin-Amerika országaiban (az anyagból olyan kábítószereket készítenek és exportálnak az Egyesült Államokba, amelyek jó néhány halálesetet okoztak). Mindez jelentős előrelépésnek számít ahhoz képest, hogy az Egyesült Államok és Kína közt mennyire fagyos volt a viszony az utóbbi években. Ettől függetlenül a két fél közt továbbra is nézeteltérés van számos kérdésben, főként Tajvan ügyében – emlékeztetett az Index.
A találkozó után külön-külön tartottak sajtótájékoztatót, ahol összegezték az elhangzottakat. Joe Biden pozitívan nyilatkozott a megbeszélésről, és az említett megegyezésekért köszönetet mondott a kínai államfőnek, azonban az újságírók feltettek neki egy kellemetlen kérdést. Az amerikai elnök még júniusban nevezte „diktátornak” Hszi Csin-pinget, most azt kérdezték meg, hogy még mindig diktátornak gondolja-e Kína elnökét. Erre azt válaszolta Biden, hogy nem változott a véleménye. „Nos, nézzék, ő tényleg az. Úgy értem, ő egy diktátor, abban az értelemben, hogy egy olyan fickó, aki egy kommunista országot vezet” – hangzott az amerikai elnök válasza.