
Nem hagyja nyugodni a lengyel kormánypártot a volt államfő kormánygépének tíz évvel ezelőtti szmolenszki katasztrófája. A katinyi megemlékezésre tartó kormánygép 2010-es lezuhanásakor életét vesztette Lech Kaczynski államfővel együtt a lengyel elit jó része. Az áldozatok rangja, de az esemény jellege is hozzájárult az azóta is tartó kemény vitákhoz, vajon merénylet vagy baleset pusztította-e el a gépet.
A delegáció tagjai a szovjetek által a második világháború idején az akkori lengyel hadsereg tisztjei ellen elkövetett katyni vérengzés áldozatairól szóló megemlékezésre utaztak. A vizsgálat akkor a pilóták hibájával és a repülőtér irányítóinak erélytelenségével magyarázta a szerencsétlenséget, ám Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke nem nyugodott bele ikertestvére halálába. A volt védelmi miniszter, Antoni Macierewicz vezetésével párhuzamos vizsgálatba kezdett, és 2016 óta élteti azt a verziót, miszerint a gép még a levegőben felrobbant.
A hivatalos vizsgálat szerint a gép a rossz látási körülmények és a repülőtér ajánlása ellenére próbált leszállni Szmolenszkben és a szárny beleakadt egy fába, így lezuhant. Pénteken azonban a Macierewicz vezette bizottság immár a második jelentését adta ki, amelyben újabb állítólagos bizonyítékokat hozott a kormánygép felrobbanására. Eszerint a gép szárnyában és a törzs középső részén robbanás történt még a levegőben, és ez vezetett a katasztrófához. A vizsgálat szerint ezt a gépen és a holttesteken lévő – a vizsgálat részeként néhányat exhumáltak is – trotilnyomok bizonyítják. Ezúttal egy oregoni laboratórium vizsgálataival erősítik meg a trotil nyomait, méghozzá a gép olyan részeiben, amelyeket egy 2009-es oroszországi nagyjavítás alkalmával cseréltek ki. A mostani vizsgálat szerint ekkor helyezték el a trotilt a gépbe, és ez okozta a balesetet.
Ezt a verziót lengyel szakértők is cáfolják, már csak azért is, mert az ügy közel egy évtizede a belpolitikai viták kereszttüzébe került. Kaczynskiék ugyanis azzal vádolják az akkori miniszterelnök Donald Tuskot, hogy összejátszott az orosz féllel a tragédia „valódi” okainak eltusolásában.
A fekete dobozok nyilvánosságra hozatala óta a többség úgy gondolja, hogy a sietség miatt kényszerhelyzetbe került pilóták hibáztak. A történtek kapcsán tartott felmérések szerint azonban a megkérdezettek majdnem egyharmada szilárdan hiszi, hogy Lengyelország akkori elnöke és társai gyilkos merénylet áldozatai voltak. Az újabb és újabb vizsgálatok életben tartják a tragédiát.