Éjszaka 22 órától reggel 6 óráig részleges kijárási tilalmat vezetnek be, nappal pedig nem gyülekezhet háromnál több ember.
Külföld
Donald Trump újraválasztásának legfontosabb tényezője az lehet, hogy mennyire lesz sikeres a válságkezelés. Közben már a kampányra is komoly hatással van a koronavírus: nem tartanak több nagygyűlést, és a vitákat is teljesen zártkörben tartják majd, már ha megtarthatják őket.
A nyugdíjasok, illetve a 65 évnél idősebb polgárok holnap hajnali 4 és reggel 7 óra között vásárolhatnak a kijelölt üzletekben.
Meghaladta a háromszázezert a koronavírussal fertőzött emberek száma a világon. Az Egyesült Államokból is riasztó számok jönnek.
Az egészségügyi szolgálat igazgatója szégyennek nevezte a dolgot.
Varsó a lakosság aktivitásának minimálisra csökkentésével kerülné el a fertőzések számának robbanásszerű emelkedését.
Az új szlovák miniszterelnök azt mondta: a járványra az összefogás, a felelősség és az eltökéltség lehet a gyógyír.
Már 24 926 fertőzöttet tartanak számon az egy nappal korábbi 19 980-hoz képest. Van már kórház, amely megtelt.
A nyolcvannyolc éves férfi egyéb, krónikus betegségekben is szenvedett.
A kormányzó pénteken rendelte el, hogy a nem létfontosságú feladatokat ellátóknak otthon kell maradniuk.
Számukra a románok nem számítanak, csak Romániát akarják mint utolsó lehetőséget és esélyt – írja egy orvos az hazatérők egy részéről.
Az amerikai alelnök hivatalában is megjelent a koronavírus, egyre több államban van kijárási tilalom
Közben egyre nagyobb hiány van tesztekből, maszkokból, műtőköpenyekből, tamponokból és egyéb gyógyászati segédeszközökből.
A halálesetek száma 11 403 világszerte. Péntek óta 30 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma.
A spanyol főváros teljesen eleshet a következő napokban, hetekben, miközben gigászi mentőcsomag készül a súlyos gazdasági hatások kivédésére.
A fiatalok elbuktak, a választási ígéret ellenére jönnek a technokrata „régi motorosok”.