
Nem léphetnek be Romániába vasárnap este 22 órától a nem román állampolgárok, az ország területén pedig éjszaka korlátozták a kijárást – erről és a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezését célzó más intézkedésekről Marcel Vela belügyminiszter adott ki szombaton katonai rendeletet.
– A külföldiek abban az esetben utazhatnak át szervezett formában kijelölt folyosón Románia területén, ha erről kétoldalú megegyezés születik az érintett országokkal, miként történt a Magyarországon keresztül hazatérő román állampolgárok esetében – idézte az MTI a belügyminisztert.
A bevásárlóközpontokban csak az élelmiszerüzletek tarthatnak nyitva, és bezárják a fogorvosi rendelőket.
„Azért jönnek haza, mert odakint már nem megy a koldulás, a lopás és a prostitúció" | Magyar Hang
Számukra a románok nem számítanak, csak Romániát akarják mint utolsó lehetőséget és esélyt – írja egy orvos az hazatérők egy részéről.
Éjszaka 22 órától reggel 6 óráig részleges kijárási tilalmat vezetnek be, nappal pedig nem gyülekezhet háromnál több ember.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, hasonló, részleges kijárási tilalom várható Szerbiában is.