Régóta nyilvánvaló, hogy a magyar közoktatás korszerűsítésre szorul, a politika és a szakma ezidáig mégis adós maradt egy konkrét, átfogó, helytálló reformterv kidolgozásával. Nem tűnik úgy, hogy ezen változtatni tudnának, megpróbálom hát én felvázolni a megoldást! A korszerű oktatásnak két kritériuma van: korszerű tartalom és személyre szabott képzés.
Az a közhelyszámba menő megállapítás, hogy a ma iskolája határozza meg a holnapot, igaz! Mielőtt elkezdünk tehát gondolkodni az oktatás tartalmán, el kell döntenünk, milyen Magyarországot szeretnénk a jövőben. Ebben a kérdésben az állampolgárok túlnyomó többségének akarata egyértelmű: abban a jólétben kíván élni belátható időn belül, mint szerencsésebb embertársai a legfejlettebb nyugati országokban.
A felzárkózáshoz el kell végeznünk mindazokat a fejlesztéseket, be kell szereznünk mindazokat a javakat, amelyek az élenjáró országokban hatékonyabbá, eredményesebbé teszik az államszervezet, a gazdaság működését, könnyebbé, tartalmasabbá, egészségesebbé, biztonságosabbá az állampolgárok életét. Ehhez rengeteg pénzre van szükségünk, aminek – mivel a szükséges fogyasztási cikkek, egyéb termékek, gépek, berendezések, töredékét állítják elő magyar tulajdonú vállalatok – nagyobb része importtermékek ellenértékeként vagy külföldi tulajdonú hazai gyártó, kivitelező, kereskedelmi, szolgáltató cég profitjaként rövid úton kikerül az országból. Ennek ellentételezésére nem nyújt fedezetet az eddigi kormányok által követett felzárkózási stratégia, amely a külföldi cégek becsábítására – vagyis a legrosszabb feltételekkel értékesíthető áru, a munkaerő virtuális exportjára –, mellette csatlakozásunk óta az uniós támogatásokra épült. Ezekből soha nem lesz annyi bevétele az országnak, amennyi biztosítja a legfejlettebbek utolérését, ezáltal elmaradottságunkból eredő problémáink megoldását.
A világtörténelem folyamán eddig minden nép, nemzet, ország, régió az innováció által emelkedett fel, vagy az abban való lemaradás miatt jelentéktelenedett el. Napjaink legfejlettebb országai is azért sikeresek, mert nem a munkaerejüket adják el a világpiacon, hanem a termékeikben megtestesülő ötleteiket. Magyarország számára sem kínálkozik más út a felzárkózáshoz. Ötletekre van szükségünk, amelyek termékek formájában vagy szabadalomként értékesíthetők külföldön. Ennek legfontosabb feltétele egy széles, kreativitással, vállalkozószellemmel felvértezett emberi erőforrás megléte, amelynek megteremtése és utánpótlásának biztosítása az oktatás feladata. A mai magyar oktatás pusztán munkaerőképzésre alkalmas. Korszerűsíteni kell a tartalmát akként, hogy a képzés középpontjába a gondolkozás, a kreativitás, a vállalkozószellem fejlesztése kerüljön.
„Ha nincs ötlet, a sok pénz sem segít”
A gondolkodás fejlesztését a tevékenység alapú oktatás kialakítása szolgálhatja. Az iskolákban helyet kell kapniuk mindazoknak a fontos tevékenységeknek – szükség szerint leegyszerűsítve –, amelyek az életben várják a fiatalokat, s ezekhez kell kapcsolódnia minél több ismeret elsajátításának. Az ezen tevékenységek gyakorlása közben felmerülő akadályok leküzdése fejlesztené a diákok gondolkozádát, problémamegoldó képességét, és – mivel a legtöbbjük társas cselekvés – alkalmazkodó, kommunikációs, kollaborációs képességét is.
A kreativitás és az innováció közötti összefüggés mindenki számára világos kell, hogy legyen. Aki számára mégsem az, annak ajánlom figyelmébe Oláh György szavait: „Ha nincs ötlet, a sok pénz sem segít". Az alkotóképesség magától értetődően az alkotó tevékenység gyakorlásával fejleszthető, amelynek a mostani oktatás nem biztosítja sem a kereteit, sem a személyi feltételeit. Ennek kell nagyobb teret adni nemcsak az általános, de a középiskolában is. A művészeti oktatás fejlesztésével, bővítésével egy új – tárgyakkal, szerkezetekkel, formázással, modellezéssel foglalkozó – tantárgy, a „Forma és konstrukció" bevezetése szolgálhatná a kreativitás általános fejlesztését a közoktatásban.
A vállalkozószellem fejlesztését, a fiatalok vállalkozói aktivitásának erősítését a gyakorlati vállalkozói képzésben való részvételükkel lehet biztosítani – ezt uniós felmérés bizonyítja, amely szerint a résztvevők egyötöde tanulmányai befejezése után saját céget alapít –, amelyet általánossá kell tenni. Nagyon fontos az is, hogy a vállalkozói tevékenység a legalkalmasabb terepet nyújtja a fiatalok innovációs aktivitásának fejlesztéséhez. Itt ugyanis arra vannak késztetve a diákok, hogy próbáljanak piacképes termékeket kitalálni.
Kiszűrni a felesleges tartalmat
A tartalom korszerűtlenségén kívül egyéb bajok is sújtják a közoktatást. A legsúlyosabbak: a felzárkóztatás alacsony hatékonysága, a diákok, pedagógusok túlterheltsége, a személyre szabott képzés megoldhatatlansága.
A felzárkóztatás eredményességét a megfelelő személyi feltételek, módszerek biztosításán túl az alapfokú oktatás időtartamának növelése javíthatja. A túlterheltség, s a személyre szabott képzés megvalósíthatatlansága egymással összefüggő problémák. A diákok jelenleg kivétel nélkül felesleges munkára, erőfeszítésre kényszerülnek, egyrészt az általános iskolai felső tagozat és a középiskola tananyagában meglévő párhuzamosságok miatt, másrészt a számukra felesleges tartalmak miatt, amelyek mennyisége legalább egyharmada az összes megtanulandónak (persze egyénenként más harmada). A két iskolafokozat tananyagaiban keverednek az általánosan szükséges tartalmak a speciálisan szükségesekkel. Minden tantárgyban vannak – többen jelentős arányban – olyan ismeretek, amelyek elsajátításának csak az adott tárggyal szoros kapcsolatban lévő területeken elhelyezkedni szándékozó diákok veszik hasznát.
A fennálló 8+4-es struktúra keretei közt lehetetlen az egyes diákok számára hasznavehetetlen tartalmak kiszűrése, mert azokra másoknak szükségük lehet. Megtartása mellett nem biztosítható sem a korszerű tartalom, sem a személyre szabott képzés. A tartalmi korszerűsítés – s mellette az oktatás többi problémájának megoldása – ezért csakis az iskolaszerkezet egyidejű átalakításával lehetséges. Mindehhez a 10+3-as (6+4+3-as) struktúra nyújtja a legalkalmasabb keretet. Bevezetésével megvalósítható a személyre szabott képzés, csökkenne a diákok, pedagógusok terhelése, eredményesebbé válna a felzárkóztatás, jutna hely az új szükséges tartalmaknak, későbbre tolódna a pályaválasztás időpontja, etc. A váltás különösebb gond nélkül levezényelhető egy-két éves előkészülettel együtt is kevesebb, mint tíz év alatt, amelynek végén már az új rendszerben végzettek kerülnének ki a közoktatásból Nem muszáj ugyanis ragaszkodni a bevezetés során a totális felmenő rendszerhez. Ami az általános iskola alsó tagozatának négy évfolyamán történik, az – eltekintve attól, hogy időben kevés az eredményes felzárkóztatáshoz –, alapjában véve rendben van. Kiegészítve az átalakítás elején egy ideiglenes tananyaggal az olyan 5., 6. osztályba lépők számára, akik nem az új rendszerben kezdték az iskolát – megerősítendő alapismereteiket, alapkészségeiket –, közel azonos hatékonysággal működhet az ideiglenes a végleges megoldással.
Az új tanterv szerinti oktatás az első és a hetedik osztályban kezdődne, majd folytatódna egy év múlva a második és a nyolcadik osztályban, és így tovább. A korszerűsítés előkészítése nem igényel hosszú éveket. A tananyag a legtöbb tantárgy esetében túlnyomórészt adott, többnyire csak kismértékű változtatásra, frissítésre lenne szükség, így a pedagógusok felkészítése sem irreális feladat. Lényegében csak a tananyag összevonását, átcsoportosítását kéne elvégezni úgy, hogy a 10 éves képzésben csak az maradjon meg, aminek valóban általánosan hasznát lehet venni (ezen halmaz meghatározásához az előkészítés során széles körű felmérést kell végezni felsőoktatásban, középiskolában tanuló diákok részvételével). A többit át kell helyezni a specializálódást szolgáló középiskolába – ott bárki elsajátíthatja, akinek szüksége van rá –, egyes szűk körben hasznosítható ismereteket akár a felsőoktatásba (amelynek tananyagait sem ártana átvilágítani és „kigyomlálni"), sőt előfordulhat olyan is, hogy valami teljesen elhagyható. Így – plusz azzal, hogy a mostaninál eredményesebb hatosztályos alapfokú képzés megkönnyítené a felső tagozatos, középiskolás diákok és az őket tanítók dolgát – jelentősen csökkenthető lenne a tanulók, pedagógusok terhelése, s jutna hely a mai világban feltétlenül szükséges új, korszerű tartalmak megjelenítésének.
Kezelhetők az átállás nehézségei
Az átalakítást nem szükséges a teljes közoktatásra érvényes, tökéletesen kidolgozott tantervvel kezdeni, a fejlesztés, pontosítás, véglegesítés menet közben is folyhat. Az átállással adódna egy olyan, a felsőoktatást érintő probléma, hogy a régi és az új rendszerben végzettek között egy éves intervallum keletkezne, amikor nem lenne frissen érettségizett fiatal, aki a felvételizhetne. Ezt akként lehetne kiküszöbölni, hogy az első évben megyék, esetleg régiók szerint elosztva csak az iskolák felében kezdődne meg a váltás – figyelembe véve a diákok létszámát is –, majd egy év múlva a többiben. Kiegészíthetné ezt a korábban végzett, de sikertelenül felvételiző fiatalok számára szervezett széles körű ingyenes felkészítő tanfolyam. E két megoldással biztosítható, hogy a felsőoktatásba jelentkezők száma megfelelő maradjon. A közoktatás megújítása természetesen olyan változásokat is hozna a pedagógusok helyzetében – például egyesek számára iskolaváltást –, amelyeket nem szívesen vállalnak, de a szülők számára is okozhat nehézségeket. Az uniós támogatásokból viszont fedezni lehetne az átalakítás egyéb költségei mellett az érintettek motiválását is a változtatások elfogadására (ha szükséges, meg kell erről Brüsszelt győzni).
A közoktatás korszerűsítését nem lehet tovább halogatni, így is évtizedeket vesztegettünk el vele. Mérhetetlenül ártalmasak azok az elképzelések, amelyek a távoli jövő feladatának tartják a folyamat elkezdését. Mérlegre kell tennie mindenkinek, elsősorban a politikusoknak: vagy belevágunk az elkövetkező években, vagy végleg búcsút inthetünk a belátható időn belüli felzárkózásnak, s a végtelenségig kínlódhatunk problémáinkkal.
