Putyin Istenre és a Szovjetunióra is hivatkozik alkotmánymódosítási javaslatában
Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök (j) és Vlagyimir Putyin orosz államfő kabinetülésen készül részt venni a moszkvai Kremlben. Az ülésen Medvegyev bejelentette, hogy kormányával együtt lemond (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz miniszterelnöki hivatal sajtószolgálata pool/Dmitrij Asztahov)

Az elnöki javaslat szerint a gyermekeket kell megnevezni az ország legfontosabb kincsének, a házasság fogalmát pedig egy férfi és egy nő szövetségeként kell meghatározni.

Az istenhitre és Oroszországra, mint a Szovjetunió jogutódjára is hivatkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök alkotmánymódosítási indítványaiban – közölte Vjacseszlav Vologyin az orosz parlament alsóházának elnöke újságíróknak nyilatkozva hétfőn Moszkvában.

Putyin az alkotmánymódosítási javaslatok beadásának utolsó napján juttatta el a házelnökhöz a 24 oldalon tárgyalt indítványait. A változtatásokról az állami duma (alsóház) március 10-én szavaz majd második olvasatban – írta az MTI.

„Az ezeréves történelme által egyesített Oroszországi Föderáció, megőrizve az elődök emlékét, akik átadták nekünk eszményeiket és az istenhitet, csakúgy, mint az orosz állam fejlődésének jogfolytonosságát, elismeri a történelmileg kialakult állami egységet” – idézte Vologyin a Putyin által javasolt szöveget.

A házelnök hangsúlyozta, hogy az indítványozott alaptörvény-változtatás „a Szovjetuniónak az Oroszországi Föderáció keretein belüli jogutódlásról” szól, társadalmi igényt kielégítve. Közölte, hogy Putyin javaslatai megtiltanák az ország területeinek elidegenítését célzó tetteket és felhívásokat.

Az elnöki javaslat szerint a gyermekeket kell megnevezni az ország legfontosabb kincsének, a házasság fogalmát pedig egy férfi és egy nő szövetségeként kell meghatározni. Putyin megerősítené az orosz nyelv hivatalos használatát az állam területén, de a köztársaságoknak megengedné, hogy nemzeti nyelveiknek az orosszal egyenrangú államnyelvi státust adjanak.

Megfigyelők szerint a változtatások lehetőséget nyújtanak majd arra, hogy a hivatalban lévő államfő valamilyen formában hatalmon maradhasson azt követően is, hogy 2024-ben lejár a negyedik elnöki mandátuma. Az alkotmánymódosításról várhatóan április 22-én országos szavazást fognak tartani.