Bár közösségi oldalán saját civil szervezetének társalapítójaként osztja meg posztjait, a valóságban Novák Katalin a napokban nem az X·Y Worldwide nevében, hanem volt államfőként népszerűsíti a magyar családpolitikát Dél-Koreában és Japánban. Arra azonban, hogy a turnét a magyar állam, vagy a meghívó fél állja, a Hvg.hu nem kapott egyértelmű választ.
Novák Katalin februárban bukott bele a kegyelmi botrányba, azóta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, mindössze egy andalúziai lovasiskolában és a németországi futball Eb-n tűnt fel – emlékeztet a lap. Ezért is volt meglepő, amikor hétfőn arról posztolt az X oldalán, hogy Stephen J. Shaw angol demográfus-filmrendezővel közösen civil szervezetet alapított. Az X·Y Worldwide célja nem más, mint amit Novák már családügyi miniszterként is zászlajára tűzött: stratégiák kidolgozása a csökkenő születésszám elleni küzdelemben. A bejelentés utáni napokban a volt államfő posztjai is megszaporodtak, innen derült ki, hogy a héten Dél-Koreába utazott, ahol a magyar családpolitika sikereiről tartott előadást a World Knowledge Forum elnevezésű konferencián, majd a szöuli parlamentben vendégeskedett, és a Hanyang Egyetemen is mondott egy beszédet. A koreai sajtó említ még egy előadást, melyet Novák a szöuli parlamenti képviselőknek tartott a témában. A fotók és a posztok alapján az útra a volt elnököt elkísérte alapítótársa, Stephen J. Shaw is, az útról készült posztokban, fotókban pedig kivétel nélkül feltüntetik az X·Y Worldwide nevét. Shaw saját oldaláról derül ki az is, hogy a turné nem ér véget Dél-Koreában, onnan Japánba utaznak tovább.
A posztokból könnyen úgy tűnhet, hogy Novák a civil szervezetének képviseletében utazott Délkelet-Ázsiába, a valóság azonban mást mutat. Titkársága a lapnak megerősítette: „Novák Katalin volt köztársasági elnökként kapott hivatalos meghívást Dél-Koreába és Japánba, tekintettel a demográfiai fordulat érdekében tett erőfeszítéseire és e téren szerzett tapasztalataira”. Azza kapcsolatban, hogy Novák Katalin útját ki fizette, és elkísérte-e valaki a titkárságtól, az a válasz érkezett, hogy „az utazás megszervezése a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt”. Az tehát nem egyértelmű, hogy az utat a magyar állam finanszírozta-e.