
Nyolcvanhat éves korában, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja – közölte a lengyel médiára hivatkozva az MTI.
A több mint 120, műfajában a komolyzenei avantgardtól a tonális zenealkotásig terjedő mű – köztük négy opera, nyolc szimfónia – alkotójának, karmesternek, zenepedagógusnak a nemzetközi ismertséget a hirosimai atomtámadás áldozatainak emléket állító Gyászének hozta meg 1959-ben.
Leghíresebb alkotásai közé tartozik még a münsteri katedrális megépítésének kétszázadik évfordulója alkalmából szerzett Lukács Passió (1963-1966), valamint az 1970-es gdanski sortűz áldozatainak emlékére született Lengyel Rekviem (1980-1984). Penderecki Magyarországon többször is vezényelt műveinek előadásán.
Penderecki már fiatalon a zenei avantgárd egyik vezére lett. Korai műveibe, amelyek Webern, Boulez és Sztravinszkij hatását tükrözik, különleges hangzásokat (zörejeket, zajokat) is belekomponált. A Gyászének és a Lukács Passió után 1967-ben írta Dies Irae (Auschwitz oratórium) című kórusművét.
Zenéje hallható egyebek között a Stephen King regényéből készült Ragyogásban, az Ördögűző című horrorfilmben, David Lynch Veszett a világ és Inland Empire című alkotásaiban, Andrzej Wajda a katyni mészárlásról szóló történelmi drámájában, Martin Scorsese Viharszigetében és a Twin Peaks tévésorozat 2017-es új évadában.