Vannak animációs filmek, amelyekről nem igazán lehet eldönteni, kit is szeretnének megszólítani. Ilyen lehet az év végén kijött Kémesítve, a Twentieth Century Fox friss dobása. A kisebbeknek túl összetett, bonyolult sokszor, ráadásul filozófiai-morális dilemmákkal is fel van turbózva. Az idősebbek viszont a kiszámítható sztori, kezdetleges karakterábrázolás és bugyuta poénok miatt nem tudnak kapcsolódni hozzá.
Pedig akár valami igazán jó is kisülhetett volna belőle, amit mutat a nagy előd, A hihetetlen család népszerűsége. A Kémesítve mintha ennek népszerűségét kívánná meglovagolni, különleges kütyükben és pörgős akcióban nincs hiány, ahogy a szerethető-aranyos figurákat is igyekszik prezentálni Nick Bruno és Troy Quane. Viszont kifejezetten formabontó módon: nem tündéri kisállatkák, gyerekek, nagy szemű hősszerelmesek, két lábon járó érzelmek és hasonlók a hősök, hanem egy csetlő-botló, lakli kamasz, illetve egy jóindulatúan nagydumásnak, de inkább önteltnek nevezhető titkos ügynök. A kettősük szokatlanságából, összeférhetetlenségéből fakadnak a történet bonyodalmai, hogy persze a végére eljussunk oda, ahova minden hasonló esetben elszoktunk. Addig persze göröngyös út vezet, számos rosszfiút le kell rázni, míg a tévedésben lévő bűnüldözőknek ezredszerre is bizonyítani, hogy nem azt üldözik, akit kéne.
Ami talán a legjobban hiányzik A hihetetlen család első részének világából, az a lélek. Ott a szuperhősök nagyon is hétköznapi, családi pillanatai szívmelengetőek tudtak lenni, itt viszont csak elvétve láthatunk ilyesmit. A film elején például, amikor megismerjük, miféle tragédiát kell a mindig valamit bütykölő csodagyereknek, Walter Beckettnek feldolgoznia. Hogy aztán váltsunk, így elérzékenyülni nincs sok időnk, de a kalandok sem annyira izgalmasak, hogy abba túlságosan beleéljük magunkat. Igaz, a fordulatok legalább kellőképp szokatlanok. A magabiztos Lance Sterlingnek ugyanis galambként kell keresztülverekednie magát a történet nagy részén, miután egy véletlen baleset folytán Walter átváltoztatja őt.
Innentől pedig az összes kézenfekvő poént elsüti a Kémesítve, amit csak lehet, attól kezdve, hogy egy galamb hogyan lát, egészen addig, hogy miként eszik és ürít. Fárasztó vicceknek tehát nem vagyunk híján, de jobb pillanataiban majdnem olyan szórakoztató is tud lenni ez a szál, mint a Vili, a veréb világa. Ahogy legalábbis a többi galambbal összebarátkozik, köztük szerencsétlenkedik a korábban olyan öntudatos hős, az egész jópofa tud lenni. De sajnos mindig csak időlegesen, és aztán újra azon kell nevetnünk, hogy haha, itt egy galamb, ami káromkodik, és még autót is próbál vezetni.
Mindennek ellenére persze a fiatalabbak számára így is kielégítő élményt nyújthat a Kémesítve, az abszurd galambkodáson kacaghatnak annyit a gyerekek, hogy ne távozzanak rossz szájízzel a vetítésről. De hát ha a cél lehetne az a fajta kultstátusz is, amit A hihetetlen család, vagy hazai téren az említett Gémes József-klasszikus kivívott magának, hát nem kellene kicsivel beérni, nem igaz?
Úgyhogy inkább megmaradunk a várakozásnál, hátha a jövő évi mainstream animációs termés izgalmasabban fog alakulni. Láthatóan egyébként továbbra is a bevált receptekben bíznának, a nyáron érkező Lelki ismeretek pedig az Agymanók szekerére kapaszkodna fel: kérdés, ez sikerülni fog-e? A Pixarban csalódni ritkán kellett, így ez esetben még reménykedhetünk is.
