Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita – Magyarországon kívül nincs élet; ha van is élet, az bizony nem olyan, mint a miénk. A közismert mondás igen régi, XVII. századi, az első Extra Hungariamozó maga Bél Mátyás volt. A gondolat és a belőle kinőtt felfogás viták kereszttüzében állt a XX. század második feléig. Prohászka Lajos híres esszéjében, A vándor és a bujdosóban nemzetkarakterológiai alapon tesz különbséget a nációk között. Ebben a rendszerben a magyar a bujdosó (a német a vándor), jellemzője a bezárkózás, a „magyar finitizmus”. Prohászka szerint „ebben a mesterségesen kimért és körülboltozott térben azonban múlhatatlanul ki kell fejlődnie a szűkösség, az állandó szorongatottság, a senyvedés, a megváltatlanság érzésének. Minthogy létalakító tevékenysége csak a maga szabta határokig terjed, azért ami ezeken kívül esik, arra gyanakvással tekint, annak támadó fellépésétől, romlást hozó beavatkozásától, elnyomásától tart szüntelenül.” A magyar „a Kárpátok övével eltorlaszolta magát, nemcsak térbelileg, hanem bizonyos tekintetben lelkileg is”.
Babits Mihály A magyar jellemről szóló tanulmányában ugyanez pozitív felhanggal jelenik meg: „milyen egy és egységes ország ez, kikanyarítva, mint egy leszelt kenyér, kikerítve a többi világból, külön »magyar glóbus«! Oly egység, hogy hiába darabolták szét évszázakra, mihelyt lehetett, magától összeállt megint.” Babits szerint viszont mindebből nem következik a „finitizmus” bűne, mert „akármilyen elsáncolt hazát szereztünk”, mégis „minden időben bőven ömlött hozzánk az idegenség”.
A magyar karakterről, finitizmusunkról szóló vita – a kifejezést egyébként a Prohászka-esszét vitató Szerb Antal is használta, néhányan, tévesen, hozzá kötik eredetét – 1945 után vaskos zárójelbe került, nem csupán a hazai szovjetrendszer tartós uralma, de a „nemzetkarakterológia” egyre nyilvánvalóbb ellentmondásossága miatt is. Habár a „finitizmus” bizonyos formáiban kétségtelenül velünk él (nem kis részben a politikai propaganda igyekszik a maga javára fordítani), a világ jelenlegi állapotában bármiféle bezárkózás a fejlett világ szélén csupán marginális, látszólagos és ideiglenes állapot lehet.
A nagyobb összefüggések kibontása az adott helyzetben egyre természetesebb elvárás a társadalomtudományok, a történettudomány esetében is. A nemrég napvilágot látott számtalan szerzőt felvonultató Magyarország globális története, 1869-2022 című nagyszabású munka (Corvina Kiadó) a bezárkózás gondolatával szembemenve erre tesz elismerésre méltó eredménnyel kísérletet: új szempontok alapján, az ország és lakosságának transznacionális kapcsolataiból kiindulva vizsgálja Magyarország történelmét, a határokon átívelő folyamatokra és szereplőkre helyezi a hangsúlyt. A kötet nemzetközi példák alapján született: 2017-ben jelent meg a Patrick Boucheron szerkesztette Histoire mondiale de la France, amelyet számos – többek között Spanyolországgal, Katalóniával, Hollandiával, Olaszországgal, Németországgal foglalkozó – hasonló szemléletű vállalkozás követett. (Igaz, olykor nagyobb időszakot felölelve: a németek Nagy Károlyt is érintve jutnak el a koronavírusig.)
Magyarország azok közé a félperifériás, mérsékelt erőforrásokat birtokló államok közé sorolható, amelyek esetében a mérleg serpenyője erősen egy irányba billen; azaz a globális folyamatok sokkal nagyobb hatást gyakoroltak ránk, mint mi a világra, ugyanakkor a helyi, a közeli (európai, közép-európai, köztük elsősorban a német) befolyás az elsősorban meghatározó. Ahogy a kötet két szerkesztője, Laczó Ferenc és Varga Bálint megjegyzi, a „nemzeti nagyelbeszélések” érdemi kiegészítése és nem az eltörlése a céljuk; elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy „Magyarország transznacionális kapcsolatai miként alakították a modernkori és mai magyar társadalmat, gazdaságot, kultúrát és életmódot.”
Ennek jegyében emelődtek témává a rendszerváltozások, a demokratizációs, a demokrácia lebontásának, visszafejlesztésének bűvöletében zajló folyamatok, a világgazdasági kapcsolatok, a magyar kultúra cserekapcsolatai, a gyarmatosítás, a rasszizmus, a dekolonizáció hatásai, a globális migrációs folyamatok, a nemzetközi ragályok, az időjárás-változás, illetve az üldözött csoportok szerepe a magyar globális történetben. A műfajból adódóan a minitanulmányok tárgykörei rendkívül változatosak. Kövér György két nemzetközi válság, a tőzsdekrach és a kolerajárvány 1873-as magyarországi találkozásáról, Pogány Ágnes a nagy gazdasági világválságról és Magyarország nemzetközi gazdasági beágyazódásáról, illetve ebből adódó kiszolgáltatottságáról, Géra Eleonóra az első globális járvány, a spanyolnátha pusztításáról ír, többek között arról, hogy az őszirózsás forradalom és az összeomlás hogyan kapcsolódott az akkori pandémia második hullámához. A vaskos kötetben olvashatunk a jazz, az amerikanizáció és a Horthy-korszak ellentmondásos viszonyáról (Sipos Balázs), az államszocializmus idején zajló amerikanizációról (Takács Róbert), a dekolonizáció hazai recepciójáról (Apor Péter), a paneltechnológia elterjedéséről, a békásmegyeri lakótelepről (Keller Márkus) az IMF-hez való 1982-es csatlakozásunkról (Pinkasz András), a 2015-ös menekültválságról (Sík Endre) és a Lex CEU-ról (HegedÄs Dániel) is.
Említettem, a magyar hatás a globális környezetre értelemszerűen jóval csekélyebb (a németek esetében a frankoktól Düreren, Kopernikuszon, Kepleren, a Kommunista Kiáltványon, a nácizmuson, a Frankfurti Iskolán át Habermasig vagy Steffi Grafig természetszerűleg másutt vannak a hangsúlyok), de ezeket sem lehet figyelmen kívül hagyni. Néhány példa: Teleki Pál 1924–25-ben – két miniszterelnöksége között – tevőlegesen részt vett az úgynevezett moszuli probléma (a terület Törökországhoz vagy a brit gyámság alá került Irakhoz való csatolásának) megoldásában; mint Ablonczy Balázs írja, „személyében először bukkant fel a nemzetközi problémák megoldásának új és ekkor még befolyásos szervezetében (a Népszövetségben – a szerk.) magas rangú magyar szakértő”.
A Teller házaspár Amerikába költözésével, a magyar emigránsoknak a tudomány globális történetében betöltött szerepével foglalkozik Kelemen Ágnes Katalin, illetve John C. Polanyi Nobel-díjával és családjának globális történetével Szapor Judit.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/26. számában jelent meg június 24-én.
