„Őszintén akarta a békét, ezért gyűlölte a világ…”

Jóravaló legény – így aposztrofálta Ferenc József az osztrák–magyar trónörököst, Károly főherceget. Az epés uralkodó azt is hozzátette, hogy kijelölt utódát nagyra becsüli az őszinteségéért, „de azért tud engedelmeskedni is, ha megmaradok felfogásom mellett. Attól talán végre megkímél a sors, hogy még ezt az ifjút is túléljem.”

Erzkarl

Károly valószínűleg szelíd természete, mély vallásossága miatt érdemelte ki az agg császár-király megjegyzését. A nem magántanároktól, hanem rendes iskolában tanuló (ott a neki járó Erzherzog – főherceg – titulus nyomán az Erzkarl becenéven szólított) Károly a Habsburg-családban rendhagyó módon jól megismerhette a külvilágot. Öccsével gyakran eljárt korcsolyázni a Praterbe, nevelői kíséretében pedig rangrejtve hosszabb európai utazásokat tett.

Az uralkodásra viszont nem készítették fel annak ellenére sem, hogy a trónra készülő Ferenc Ferdinánd mögött az öröklési sorban ő következett. Amikor a szarajevói merényletet, Ferenc Ferdinánd halálát követően valóban trónörökös lett, Ferenc József csapatszolgálatra küldte, s közelébe sem engedte a hatalomnak. Az öreg uralkodó halála után Károly tehát úgy került a birodalom élére az első világháború kellős közepén, hogy legfeljebb elméleti tudása volt (hiszen korábban jog- és államelméletet is tanult) a hatalmas állam működéséről, a diplomáciáról, az elődje által gondosan kiépített hivatali szervezetről.