
Ezzel megszüntetik a szabad piacot, és visszatérünk a kommunizmusba – így reagált lapunknak egy neve elhallgatását kérő, 40 éves építőipari vállalkozó a „nemzeti tüzépek” létrehozását is tartalmazó kormányzati előterjesztésre, amely a magyar építészetről szóló törvény koncepciója néven került fel március elején a kormány honlapjára. A 79 oldalas dokumentum – amely az épített környezet alakításáról, a településkép védelméről és a kulturális örökség védelméről szóló törvényeket vonja össze – nagy vihart kavart, noha több elemét már eddig is alkalmazták. Így nem újdonság az a rész sem, amely bizonyos regisztrált építőanyagok exportjára állami vételi és elővásárlási jogot ír elő, vagyis a gyártók csak akkor adhatják el a termékeiket külföldre, ha a magyar állam nem veszi meg. – Kétségtelenül erős a megfogalmazás, pedig hasonló szabályozás már több mint másfél éve létezik, és az építőanyagok jelentős részére, így a szálas hőszigetelő anyagokra, a vas- és rézalapú termékekre, a sóderre, homokra vagy a kavicsra is érvényes – fejtette ki lapunknak Tibor Dávid, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Hazai Építőanyag-gyártó Tagozatának elnöke.
Erről szól még a cikk
• Sérti-e az elképzelés az áru szabad mozgásának uniós alapelvét?
• Kik kaphatnának áfamentes áron építőanyagot?
• Valóban a külföldi érdekeltségű építőanyagipari cégek kiszorítása a cél?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!