A börtönajtóban visszanyert szabadság: tizenöt éve hunyt el Faludy György

Kevés kortárs költő híre jutott el hozzám gyerekkoromban. A kamaszirodalmon túl a kereskedelmi tévék és rádiók, továbbá a bulvármédia kínálata ért el akkoriban, így Nádasról vagy Esterházyról nyilván nem, Zámbó Jimmyről és Gáspár Győzőről annál többet hallhattam. Kortárs szerzők közül szinte csak egy volt, aki rendszeresen a Blikk címlapjára tudott kerülni. Könnyű kitalálni: a tizenöt évvel ezelőtt, 2006. szeptember 1-jén elhunyt Faludy Györgyről van szó.

A kétezres évek eleji Magyarországon az is ismerhette a nevét, aki szépirodalmat utoljára az iskolapadban fogyasztott. Azt azért nem mernénk megkockáztatni, hogy ettől műveltebbé váltak volna a bulvárfogyasztó tömegek. Kicsi az esélye, hogy a Faludy-híradásokat olvasva sokan jutottak volna el az 1938-as Európai költők antológiájáig, a fantasztikus Villon-átköltésekig, vagy akár csak a Pokolbeli víg napjaim című önéletrajzig. Mindent tudtak ellenben a költő és Faludy-Kovács Fanny kapcsolatáról, így a tervezett gyerekről és a szexuális életről, ahogy feltehetőleg a közös erotikus fotókat is rengetegen fel tudják idézni. Felesleges is azt várnunk a bulvártól, hogy a saját logikája mellett másfajta megközelítéseket is lehetővé tegyen. Faludyra szerepet osztottak: az idős művészként is fiatal nőkért rajongó, élvezeteket meg nem vető művészemberét. Persze, ez többé-kevésbé állt rá, a médiakép viszont így is tele volt közhelyes hamissággal, szenzációhajhászattal és ítélkezéssel.