„Újra történelmet írunk. Ma este véget ért Afganisztán húsz éve tartó megszállása az Egyesült Államok és a NATO által. Nagyon boldog vagyok, hogy húsz év dzsihád, áldozat és nehézség büszkén láthatom ezeket a történelmi pillanatokat. Imádkozom a dzsihád minden mártírjának lelkéért – írta hétfőn a Twitteren Anasz Hakkáni, a tálibok javait igazgató Hakkáni-hálózat egyik magas rangú tagja. Nem kevésbé volt lelkes Zabiullah Mudzsahid, a tálibok első számú szóvivője, aki szerint a hazája immáron elnyerte „teljes függetlenségét”, miután az utolsó amerikai katonák pontban hétfő éjfélkor elhagyták a kabuli repülőteret. De hasonló örömről tudósítottak a nagyobb világlapok tudósítói is, akik arról számoltak be, hogy amikor felemelkedett az utolsó amerikai repülőgép is, a tálibok örömükben a levegőbe lövöldöztek.
Azt persze egyelőre kevesen tudják közülük, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolguk az elkövetkezendő időszakban. Egy állam működtetéséhez ugyanis aligha lesznek elegendők az 1996 és 2001 közötti kormányzás, illetve az azt követő húszéves gerillaharc tapasztalatai. A megváltozott körülmények között a tálibok immáron egészen más kihívásokkal szembesülnek. De melyek is lesznek a tálib rezsim első teendői?
Ami a belpolitikai feladatokat illeti, a táliboknak először is hozzá kell látniuk, hogy korábbi ígéretüknek megfelelően szövetségeseket vonjanak be a kormányba, amellyel lehetővé válna, hogy minden nagyobb etnikai és vallási közösség képviselve legyen. Amit egyelőre tudni lehet: tálibok által létrehozandó kormányzótanácsnak tagja lesz Abdulla Abdulla, az afgán Nemzeti Megbékélési Tanács volt elnöke, Hamid Karzai korábbi államfő és Gulbuddin Hekmatjar volt kormányfő is, azonban ez még mindig nagyon távol áll attól, hogy minden társadalmi csoport be legyen vonva a kormányzásba. Ha viszont megalakulna a kormány, neki kell látni az új afgán alkotmány megszövegezésének, ami előreláthatóan nem okoz majd különösebben nehézségeket, hiszen azt már most is tudni lehet, hogy az új Afganisztánból teokratikus államot csinálnának a tálibok – erre utal az ország régi-új neve, az Afganisztáni Iszlám Emirátus is (1996 után ugyanígy nevezték az országot).
Nagyobb problémát jelenthet, hogy a táliboknak tovább kell folytatniuk a diplomáciai hadjáratukat a hatalmuk elismertetése érdekében. Mint ismert, az első tálib rezsimet mindössze három ország, Pakisztán, az Egyesült Arab Emírségek, illetve Szaúd-Arábia ismerte el, így Kabulnak gyakorlatilag megszakadt minden országgal a kapcsolata, ami nem csak az utazásokat tette lehetetlenné, hanem teljesen lefékezte az afgán gazdaságot. Ez utóbbi veszély most ismét fennáll – erről itt írtunk részletesen – ezért ha a tálibok nem akarják, hogy néhány hónap alatt összeomoljon az államuk, tovább kell fokozniuk a diplomáciai erőfeszítéseiket.
Kérdés persze, hogy Pakisztán, Irán, Kína és Oroszország után mely országok lesznek nyitottak, különösen úgy, hogy a tálibok máris belekezdtek a szabadságjogok lassú leépítésébe. A gazdaság rendbetétele ráadásul összefügg a nemzetközi pénzügyi szervezetekben való részvétellel is: a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank ugyanakkor megtagadta, hogy átutalja Afganisztánnak a korábban megállapított pénzeket. A külföldi befektetők tömeges megjelenése ráadásul ma még csak délibáb, még akkor is, ha a kínaiak több bányát is felvásároltak az országban az elmúlt években – ennél az országnak jóval nagyobb forrásokra lenne szüksége.
De ezek a nehézségek még mindig eltörpülnek a biztonsági kérdések mögött. Ez a problémakör azért sürgető a tálibok számára, mert az afgánok igen nagy részét éppen azzal sikerült megnyerniük, hogy ők majd garantálják mindenkinek a biztonságot. Az eddigi események persze egyáltalán nem erre utalnak, elég csak a kabuli reptér elleni múlt heti robbantásokra gondolnunk, amit az Iszlám Állam afganisztáni „leányvállalata”, vagyis az ISIS-K követett el. A terrorkalifátus ráadásul még rengeteg fejfájást okozhat a táliboknak, mivel az ország új urai mostanra egyfajta harapófogóba kerültek: míg a nemzetközi elvárásoknak megfelelően távol kellene tartaniuk magukat attól, hogy olyan szigorú rezsimet vezessenek be, mint a kilencvenes években, addig az Iszlám Állam könyörtelenül pusztítani akar mindenütt, ahol nem vezetik be következetesen az iszlám jogrend legszélsőségesebb változatát. Így pedig a táliboknak vagy ki kell egyezniük a kalifátussal, vagy le kell győzniük őket, ami nyilvánvalóan lehetetlen az ő eszközeikkel.
És akkor még ott van a Pandzsír-völgy is, ahol Ahmad Maszúd vezetésével – róla itt írtunk bővebben – máris újraindultak a harcok. A tálibok annak idején képtelenek voltak elfoglalni ezt a területet, ami persze nem is volt meglepő azok után, hogy a szovjetek a nyolcvanas években kilenc offenzívát indítottak a völgy ellenőrzéséért, de minden alkalommal kudarcot vallottak. A tálibok ellen harcoló alakulatok – akik most a Nemzeti Ellenállási Front nevű szövetségbe tömörülnek – szerint az összecsapásokban a tálibok közül már több százan meghaltak, amit előbb a tálibok tagadtak, de később mégis elismerték, hogy valóban újrakezdődtek a harcok.
Mindezek miatt a tálibok egyelőre nem dőlhetnek hátra, sőt jelenleg úgy néz ki, hogy jóval több nehézséget okoz majd számukra az elkövetkezendő néhány hónap, mint az ország villámgyors elfoglalása. Hogy képes lesz-e vezetni az országot az új tálib vezetés az egyelőre kérdéses. Mindenesetre mostanra egyre több szakértő számol azzal, hogy még nagyon messze az idő, mikor Afganisztán élhető országgá válik.
