
Heteken át sebes volt a sarkam. Hárman követtek iskola után, két lány, egy fiú. Minden lépésnél letaposták a cipőmet, a zoknimat. Nevettek, csúfoltak, mikor már félig mezítláb próbáltam sietni. Volt, hogy az iskolaudvaron is félrevontak és minden ok nélkül megrugdostak. Egyszer próbáltam szólni az osztályfőnökömnek, de rossz lehetett az időzítés: Jaj, ne fárassz már te is ilyenekkel! – mondta. A szüleim épp válófélben, szikrázott otthon a levegő, nem akartam őket ezzel terhelni.
Egy történet azok közül, akik évtizedek múltán is hordozzák az iskolai kortárs bántalmazás, a bullying okozta sebeket és máig csak névtelenül tudnak beszélni róla. Ma is sokan érintettek, egy tavaly év végén, az Unicef által végzett hazai felmérés szerint a 12 és 20 év közöttiek 66 százalékát éri vagy érte már tanulmányai során rendszeres fizikai, lelki vagy verbális erőszak, 50 százalékukat napi rendszerességgel. A válaszadók negyede úgy érzi, senkivel nem tudja megosztani problémáját. Pedig amint látszik, a bullying, ha nem kezelik, életre szóló sebeket okoz a gyerekek lelkében. Ibolya, a történet elszenvedője állítja, akkor éghetett bele, hogy soha senkire nem számíthat – ezzel az érzéssel azóta is küszködik.
• Milyen hatása van a gyerekekre a durva közbeszédnek, az egyes csoportokat pellengérre állító óriásplakátoknak, politikai kommunikációnak?
• Mit tanul egy gyerek abból, ha azt tapasztalja, bárki ellen fordulhat a többség, bárkiből lehet ellenség?
• Milyen megoldásokat dolgoztak ki a skandináv államokban és az Egyesült Államokban?
• Támogatja-e a magyar kormány az iskolai erőszak megállítását célzó programokat?
• Tesznek-e valamit a békés, támogató iskolai környezet megteremtéséért?
A teljes cikket a Magyar Hang hetilap április 21-én megjelent, 2023/16. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!