Az iskolai erőszak csupán a jéghegy csúcsa

Heteken át sebes volt a sarkam. Hárman követtek iskola után, két lány, egy fiú. Minden lépésnél letaposták a cipőmet, a zoknimat. Nevettek, csúfoltak, mikor már félig mezítláb próbáltam sietni. Volt, hogy az iskolaudvaron is félrevontak és minden ok nélkül megrugdostak. Egyszer próbáltam szólni az osztályfőnökömnek, de rossz lehetett az időzítés: Jaj, ne fárassz már te is ilyenekkel! – mondta. A szüleim épp válófélben, szikrázott otthon a levegő, nem akartam őket ezzel terhelni.

Egy történet azok közül, akik évtizedek múltán is hordozzák az iskolai kortárs bántalmazás, a bullying okozta sebeket és máig csak névtelenül tudnak beszélni róla. Ma is sokan érintettek, egy tavaly év végén, az Unicef által végzett hazai felmérés szerint a 12 és 20 év közöttiek 66 százalékát éri vagy érte már tanulmányai során rendszeres fizikai, lelki vagy verbális erőszak, 50 százalékukat napi rendszerességgel. A válaszadók negyede úgy érzi, senkivel nem tudja megosztani problémáját. Pedig amint látszik, a bullying, ha nem kezelik, életre szóló sebeket okoz a gyerekek lelkében. Ibolya, a történet elszenvedője állítja, akkor éghetett bele, hogy soha senkire nem számíthat – ezzel az érzéssel azóta is küszködik.