Nem véletlen a falu címerében a csónak: a vidéket évszázadokon át vizek szabdalták. A Sárvízen a folyamszabályozás előtt még hajók jártak, mostanra a régi dicsőségből csak a horgásztó maradt. – Ki tudja azt megfizetni! Mármint a horgászengedélyt – magyarázza Lajos a tóhoz közeli otthona udvarán. A nehezen mozgó, hatvanas férfi vakolatlan háza tövében egy meghatározhatatlan színű kanapén sütkérezik. Az udvaron kusza összevisszaságban az elmúlt évek valamennyi kacata, lassan kihajt rajtuk az idei gyom. Két gyerek, egy hatéves forma fiú és egy kiskamasz lány kergeti a PET-palackok között futkározó kutyákat. Odébb hófehér virágba borult bokor ontja illatát. Felső ágain kifakult lila melltartó lengedez. Sárosdra beszökött a tavasz.

A „telepet” járjuk Plánki Krisztinával, a helyi Szociális Alapellátási Központ munkatársával. A közel 3300 fős, Fejér megyei nagyközségnek csak kis szeletét teszik ki a telepi házak, a falu többsége tiszta, rendezett. Mégis, minden szempontból távol vagyunk a megye északi, gazdag, Felcsúttal, a Velencei-tóval fémjelzett részétől.

• Mi köze a száraz ruhának az iskolához?
• Hogyan segítenek a gyerekeknek?
• Miért játssza azt egy gyerek, hogy port szív fel az asztalról?

A teljes cikket a Magyar Hang március 31-én megjelent, 2023/13. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!