Ránézésre hagyományos, igazából kilencszemélyes kombi Wartburg kígyózik fel, kékesfehér füstöt eregetve, a badacsonytomaji hegyre. Különös ismertetőjele, hogy amikor a derékszögű kanyarokba negyvenöt fokos szögben fordulva megreked a terméskő kerítések között, hátsó ajtaján három-három, a zaklatott pubertás és a magapróbálgató felnőttkor határán rekedt, kétségbeesett maturandus ugrik ki, megragadja a keletnémet csoda formás farát, irányba rángatja, majd visszahuppan a viseltes, kék-lila csíkos kárpitra.

Ott szorongtam én is, és ott szorongott köztünk frissen szerzett osztálytársunk, akit a pannonhalmi bencések tanácsoltak el az érettségi előtt szűk fél évvel, hogy a cisztereknek még jó lesz, ott talán elnézik az óraközi italozást. Hősünk lett az a fiú, még ha rettegett osztálycsapatunk hatfős kezdőjébe nem is verekedhette be magát ennyi idő alatt (ha jobban erőltetem az emlékezetem, talán ambíciója se sok volt a kispályás focihoz). Volt viszont neki egy nagyapja, neki meg egy badacsonyi szőlője, és szívesen invitált minket életünk első igazi pincekalandjára. Kánikulai meleg, irdatlan mennyiségű félédes Szürkebarát, életem első Kéknyelűje, a pincéből feljőve magzatpózban alvás az árokfenéken, megébredve csak tizennyolc évesen lehető éhség – nagyjából ennyi dióhéjas krónikája annak a másfél napnak.

Emlékszem, szőlők, borok iránt már akkor fogékony suhancként beszéltettem a Kéknyelűről, amiről először hallottam akkor, és megfogott a története. Badacsonyban született, el sem hagyta máig a bazalt Olimposzt, hűséges-makacs lokálpatrióta. A filoxéra már-már végleg leszámolt vele, de elhagyott dűlők talált limlomjai közül előkerült pár használható vessző, és újra nőni kezdte a szunnyadó vulkán hátát. Kamaszos teli pofával nevetek, ahogy meséli az öreg: úgy született a Kéknyelű, hogy a szemérmes Leánykába nehezen ment a Szürkebarát dugója. Hálás voltam, és boldog, hogy egy igazi borász igazi történeteit hallgathatom. Azzal lombozott csak le valamelyest, hogy neve nem többet, nem kevesebbet mond, mint amit: a Kéknyelű levelének kék a nyele. Valami furfangosabb, legendásabb megfejtést vártam. Mint a Rózsakőé, mondjuk.