Takács Zsuzsa: Bizonyos értelemben örökké létezünk

Takács Zsuzsa: Bizonyos értelemben örökké létezünk

Takács Zsuzsa (Fotó: Valuska Gábor)

 

Huszonöt éves koromtól írok és publikálok rendszeresen. Postán feladott vagy nagy ritkán személyesen bevitt kézirataimat mindig elfogadták a szerkesztőségek és kiadók. De igaz, ami igaz, szövegeim megírásán és postázásukon túl kisujjamat sem mozdítottam a kitüntetésekért – többek között erről beszélt lapunknak adott interjújában a ma 83 éves Takács Zsuzsa.

A költőnőnek felidéztük Tóth Krisztina két évvel ezelőtti mondatait: „Ez még mindig egy férfiak által dominált terület, a kivételek ellenére is. Mondhatnám példának Takács Zsuzsát, aki most lett nyolcvan éves. Aktívan az irodalmi élet az utóbbi 15-20 évben kezdett figyelni rá, pedig hát nem hatvanévesen kezdett írni.” Így érezte a most Spirálfüzet címmel megjelenő kötet szerzője is? Takács Zsuzsa egy-két kivételt leszámítva nem érezte a férfikollégák fölényeskedését, feledhetetlen és bántó emléke maradt viszont Vas Istvánról.

Beszéltünk nemrég elhunyt lányáról, Lengyel Anna dramaturgról is, akiről a költőnő megemlékezett egy friss versében. - Úgy gondolom, hogy bizonyos értelemben örökké létezünk. Anna öntörvényű egyéniségéről, ma is élő, sugárzó jelenlétéről van (volt) szó a Spirálfüzet utolsó versében, amit személyesen átéltünk mi is, a családja, a barátai, a színházi kollégák. Fantasztikusan gazdag életet élt mindig is, de az utolsó négy évben, amióta diagnosztizálták a betegségét, különösen. Bizakodó volt, bátor, tele tettvággyal és segítőkészséggel teli – mondta interjúnkban Takács Zsuzsa.

• Milyen volt Takács Zsuzsa kamaszlányként?
• Hogy érzi, valóban lehetetlenül el az értelmes beszéd?
• Hogyan kapott egy különös költészeti nagydíjat a Perzsa Akadémiától?

A válaszokat és a teljes interjút a Magyar Hang november 19-én megjelent 2021/47. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!