Kiemelkedően realisztikus lett a Twister folytatása
A Twisters című film szereplői érdeklődnek a tornádó iránt (Fotó: Universal)

Huszonnyolc év után bemutatták a mozikban a Twister című tornádókergetős katasztrófafilm folytatását, Twisters címmel. Három évtized rengeteg idő a természettudományokban, így a meteorológiában is. Ez idő alatt olyan sokat fejlődtek a forgószelek működéséről meglévő ismereteink, hogy a filmkészítők elég bombasztikusnak ítélték a tudomány valós lehetőségeit, így a Twisters kiemelkedő módon (bár nyilván nem tökéletesen) akkurátus és realisztikus lett.

Sokszor ambivalens módon viszonyulnak a (látszólag) tudományos megalapozottságú filmekhez az adott terület kutatói: egyszerre szörnyülködnek a mozi szakmai pontatlanságán (sőt értelmetlenségén), miközben kiélvezik a film sikere miatt hirtelen rájuk vetülő reflektorfényt. Két filmre igaz ez leginkább: a Jurassic Parkra, amely hihetetlen módon népszerűvé tette a dinoszauruszokat, és rengeteg gyermeket késztetett arra, hogy paleontológus akarjon lenni (ahogy erről Steve Brusatte őslénykutató is vallott lapunknak adott interjújában); illetve a Twisterre, amelynek 1996-os bemutatója után sok ezren kezdték „viharvadászként” üldözni a tornádókat, és a lelkes amatőrök közül sokan később hivatásos meteorológusok lettek.

• Mit is tudunk és tudtunk az első film elkészültekor a tornádókról?
• Miért dicsérik a kutatók a mostani alkotást?
• Mi az, ami elképzelhetetlen a forgószelekkel kapcsolatban?

Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!


Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!