Az ökoharcosok közösségében elszabadultak az indulatok, miután nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen a zöldmozgalom szuperhőse, Greta Thunberg egy palesztinpárti szimpátiatüntetésen azt skandálja, hogy „le a cionizmussal”. Nem meglepő, hogy izraeli ökoszervezetek háborodtak fel leginkább: a Hazon nevű zsidó ökoaktivista csoport vezetője sajnálkozásának adott hangot, amiért a baloldal és az úgynevezett progresszívek jelentős része az anticionizmus egy „naiv, torz és fanatikus” irányzatának hatása alá került, akik egy másik izraeli környezetvédő szerint a klímaváltozás elleni küzdelemre irányuló figyelmet kihasználva terjesztenek erőszakos és rasszista nézeteket.
Válaszul Greta meghosszabbította az öntudatát Bicskéig, és olyan fényképet posztolt, amelyen Gáza kapcsán az „állítsuk meg a holokausztot” felirat olvasható, majd kijelentette, hogy „nem fogunk hallgatni Gáza szenvedéséről, mivel nincs klímaigazságosság emberi jogok nélkül”. Óvatosan jelzem, hogy Greta Thunberg nem fogja tudni megállítani a holokausztot, azt ugyanis a szövetségesek már megállították 1945-ben, ő meg kifejezetten a szénhidrogén-lobbi kedvében jár azzal, hogy a klímaváltozáshoz semmilyen módon nem kapcsolódó, viszont nagyon megosztó háborús konfliktusba bevonódva a saját zöldmozgalmát szalámizza le.
Az anticionista zöldekhez képest a woke-mozgalom palesztinpárti elfogultsága legalább értelmezhető: a wokeness szellemisége mindig a szegények pártolását követeli meg a gazdagokkal szemben, a globális délét a nyugati centrumállamokkal szemben, az alulról feltörő népmozgalmakét a fent elterülő államhatalmakkal szemben, a színes bőrűekét a fehérekkel szemben. A társadalmi igazságharcosok doktrínája privilégiumok és áldozatiságok átláthatatlanul bonyolult szövetére épül, ebben a keretrendszerben pedig Izrael egy gazdag, erős, nyugatos katonai hatalom, amellyel szemben morális kötelesség síkra szállni egy elnyomott, kicsiny nép védelmében. Ennek szellemében születtek sorra palesztinpárti, Izraelt elítélő, ugyanakkor a Hamász politikája és céljai iránt teljesen közömbös megnyilatkozások elkötelezett újbaloldali szereplőktől. E jelenség bizarr epizódjaként tüntettek LMBTQ-aktivisták „queerek Palesztináért” feliratú transzparensekkel, miközben a Hamász tagjai a saría szellemében háztetőkről dobálják le, vagy motor után kötözve élve vonszolják végig Gáza utcáin a homoszexuális palesztinokat. Tényleg Izrael a queerek ellensége?
Ami fiatal aktivisták részéről debilitásba hajló ostobaság, az egy ravasz politikus előadásában sav gyanánt maró cinizmus: Janisz Varufaskisz egykori görög pénzügyminiszter, az újbaloldal sztárja kijelentette, hogy nem hajlandó elítélni a Hamász október 7-ei akcióját, mert minden probléma forrása az, hogy Izrael egy apartheid állam, a Hamászt elítélni pedig olyan, mint Nelson Mandela mozgalmát elmarasztalni a dél-afrikai apartheid rezsim helyett. Nos, a palesztin civileket ért jogsértésekről valóban fontos beszélni, csakhogy épp nem a Hamász és főleg nem annak októberi támadása kapcsán. A Hamász ugyanis nem pusztán önálló államot, továbbá legkevésbé sem emberi és polgári jogokat akar kivívni a palesztinoknak: nyíltan felvállalt célja egyrészt Izrael megsemmisítése, másrészt a saría szabályozásán alapuló iszlám köztársaság megalapítása – vagyis palesztin uralom és a próféta törvényeit érvényesítő teokrácia a Jordán folyótól a Földközi-tengerig. Varufákisz okfejtését gyengítő tényként jegyzem meg továbbá, hogy Nelson Mandela mozgalmának tagjai nem mészároltak gyerekeket.
A transzparenseken rendszeresen feltűnő „palesztin holokauszt” fogalmának abszurditását csak az arra vonatkozó mélységes felháborodás múlja alul, hogy ennek a szókapcsolatnak bármiféle antiszemita vonzata volna. Egykor az Élet Menete nevű holokausztmegemlékezésen voltak olvashatók az „ellentüntetők” által felmutatott transzparensek pont ezzel a felirattal. Olyanok tartották ezeket a kezükben, akiknek már az öltözéke sem hagyott kétséget afelől, hogy nem hátrányos helyzetű kisebbségek – például magyarországi cigányok – polgári jogi küzdelmének elkötelezettjei, hanem XX. századi értelemben vett antiszemiták, akiket irritált, hogy magukat sajnáltató zsidók a köztereken parádéznak. Nos, jelzem a palesztin holokausztot emlegető társadalmi igazságharcosoknak, hogy a holokauszt nem a népirtás szinonimája, hanem egy konkrét népirtás, amely speciel hatmillió zsidó kiirtását jelentette. Különös, hogy a zsidók tervezett lemészárlását három évtizeddel megelőző örmény népirtástól eltekintve csak akkor válik a holokauszt a genocídium szinonimájává, amikor zsidókat lehet rágalmazni vele. Különös, hogy senki nem beszél kambodzsai holokausztról, a ruandai holokausztról, a bosnyák holokausztról, a koszovói albán holokausztról vagy a bucsai holokausztról – ez a kifejezés valahogy mindig a palesztinok sérelme kapcsán hangzik el.
Hasonló fogalmi zavar jellemzi a wokemozgalom híveit a gyarmatosítás kérdésében. Rendkívüli felháborodást keltett az az eset, amikor a Stanford Egyetem egy azóta felfüggesztett tanára nemrég az egyik óráján érzékenyítés gyanánt megkérdezte a nemzetközi diákoktól, hogy honnan származnak, majd a válaszaik alapján két csoportra osztotta őket: gyarmatosítókra és gyarmatosítottakra. Ugyan kit lep meg, hogy az izraeliek a gyarmatosítók csoportjába kerültek? Érdemes lenne megfontoltabban bánni a fogalmakkal: a népirtás, az apartheid, a gyarmatosítás és a rabszolgatartás mind gyalázatos jelenség, de mind másért, más módon és más mértékig az. Amikor a szóban forgó oktató palesztinok izraeli gyarmatosításáról beszél, üzenete véletlenül épp egybeesik a Hamász propagandájával, amely szerint annak fegyveresei nem muzulmán fundamentalista terroristák, hanem egy elnyomott népmozgalom szabadságharcosai, a zsidók meg takarodjanak vissza oda, ahonnan jöttek – vagyis oda, ahonnan az őseik elmenekültek.
Nem kétséges, hogy az izraeli szélsőjobb irritálóan sokszor minősíti antiszemitizmusnak, és próbálja ezzel a retorikával érvényteleníteni a palesztinok emberi jogainak teljesülését illető aggályokat, a telepesmozgalom bírálatát vagy épp a foszfor- és kazettás bombák használata nyomán a hadsereggel szemben elhangzó vádakat – nem árt ugyanakkor észrevenni, hogy ettől függetlenül valóban vannak, ahogy a múltban is voltak olyanok, akiknek a palesztinok iránt hömpölygő érzékenységét a jó öreg antiszemitizmus motiválja. Ideje lenne a jobb szándékú woke-szimpatizánsoknak végre észrevenniük, hogy számos elvtársuk nemcsak a gázai palesztinok sorsa miatt aggódik, hanem a világuralmi szándékú nemzetközi bankszektor meg az általa finanszírozott zsidó háttérhatalom működése miatt is. Fájdalmas, de legalább tényleges felébredés lesz. Nem kell tőle félni, mert nincs olyan ábránd, amelynél ne érne többet a valóság.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/4. számában jelent meg január 26-án.
