Négy betű, egy indulat- és egy kötőszó, no meg az elmaradhatatlan kérdőjel. E rövidke riposzt mindenre alkalmazható, vitában különösen hatékony, alkalmazása felér egy gyomrossal, amelyet általában az kap, aki feltesz egy kétségbeejtő kérdést, vagy egyszerűen csak kijelent valamit, illetve kíváncsi valamire, merészebbek esetén: magyarázatot vár!
Egyébiránt kérdőjel nélkül is nagyszerűen alkalmas bármely probléma szőnyeg alá söprésére; érvként gyengén muzsikál ugyan, és ezt természetesen tudja az is, aki válaszként alkalmazza, de ez abszolút nem zavarja használóját! A modern magyar politikatörténet leghíresebb „na és”-e az egykori miniszterelnök, Horn Gyula szájából hangzott el, amikor a 90-es években karhatalmista múltjával szembesítették őt. A felháborodás akkor elemi volt, ma már szelídült az alkalmazásával szembeni ellenérzés, milliók száját hagyja el e két szó akkor, ha valamilyen közéleti vita során a 13 éve kormányzó hatalom valamely égbekiáltó disznóságára (van belőlük egy szekérderéknyi) vagy szimplán flegma (na, jó: bunkó) megnyilvánulására kérdezünk rá.
Itt van mindjárt a legfrissebb böffenés: Orbán Viktor „rókázása”. Néhány napja Hadházy Ákos képviselő próbált információt kicsalogatni a miniszterelnökből az ő állítólagos tavaszi családlátogatással egybekötött firenzei bevásárlókörútjáról, amely során a honvédség repülőgépe került olyan „turbulenciába”, hogy 1000 kilométeres kitérőt kellett tennie az olaszországi Pisába, és amíg a „turbulencia” helyrejött, a gép legfontosabb utasa papírzacskóval a kezében korzózott Firenze utcáin. Nos, Hadházy képviselő ott találta el a kormányfőt, ahol számára a legérzékenyebb (nem a gyomrát): reakciója döbbenetes volt mindenki (mínusz kétmillió magyar állampolgár) számára. Én magam is tátott szájjal néztem a zavartan röhögcsélő Nemzetvezetőt; gyermekkori önmagamat fedeztem fel benne, 9-10 éves lehettem, amikor a berettyóújfalui Titász-pályán emberkedtem egy jó tízessel idősebb fiúval, majd amikor kaptam tőle egy tértölelő maflást, én is valami sértővel próbáltam visszavágni, de inkább szánalmat, mint együttérzést váltottam ki a környezetemből. Nem úgy a miniszterelnök! Arra a kérdésemre, hogy „azért elég rendesen megsértette a vidéki magyarságot ezzel a szőrét hullató vidékizéssel, nem gondolod?”, közeli ismerősöm ledobta rám az atomot: „Na és?”
Négy évet kell csupán visszamennünk az időben azért, hogy valami hasonló pejoratív megfogalmazásra leljünk. Bangóné Borbély Ildikó egykori MSZP-s országgyűlési képviselő (tevékenységét fedje jótékony homály) az ATV stúdiójában csapott fel rágcsálóügyi szakértőnek, amikoron is arra a kérdésre, hogy mi a Fidesz növekvő támogatottságának titka, azt válaszolta, hogy „sok a patkány Magyarországon”. A felháborodás elementáris volt, emlékszem, kis városkám, Berettyóújfalu polgármestere is előkotorta gyermekkori plüss patkányát, majd tüzes tekintetével a képviselő-testület elé tárta azt, oly módon, hogy a molylepte figurát az asztalra helyezte, közvetlenül a pogácsás tál mellé, és vérig sértve vezette le az aznapi „na, ma mit lopjunk”-gyűlést…
Felmerül a kérdés ilyenkor a hodályon kívül rekedt nyolcmillió fejében, van-e különbség Bangóné „patkányozása” és Orbán „szőréthullatórókázása” között? A válasz nyilvánvaló: „van bizony, mégpedig kétmillió „na és”!”
Olvasna még Szabó Antaltól? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/28. számában jelent meg július 14-én.
