Négy betű, egy indulat- és egy kötőszó, no meg az elmaradhatatlan kérdőjel. E rövidke riposzt mindenre alkalmazható, vitában különösen hatékony, alkalmazása felér egy gyomrossal, amelyet általában az kap, aki feltesz egy kétségbeejtő kérdést, vagy egyszerűen csak kijelent valamit, illetve kíváncsi valamire, merészebbek esetén: magyarázatot vár!
Egyébiránt kérdőjel nélkül is nagyszerűen alkalmas bármely probléma szőnyeg alá söprésére; érvként gyengén muzsikál ugyan, és ezt természetesen tudja az is, aki válaszként alkalmazza, de ez abszolút nem zavarja használóját! A modern magyar politikatörténet leghíresebb „na és”-e az egykori miniszterelnök, Horn Gyula szájából hangzott el, amikor a 90-es években karhatalmista múltjával szembesítették őt. A felháborodás akkor elemi volt, ma már szelídült az alkalmazásával szembeni ellenérzés, milliók száját hagyja el e két szó akkor, ha valamilyen közéleti vita során a 13 éve kormányzó hatalom valamely égbekiáltó disznóságára (van belőlük egy szekérderéknyi) vagy szimplán flegma (na, jó: bunkó) megnyilvánulására kérdezünk rá.
Itt van mindjárt a legfrissebb böffenés: Orbán Viktor „rókázása”. Néhány napja Hadházy Ákos képviselő próbált információt kicsalogatni a miniszterelnökből az ő állítólagos tavaszi családlátogatással egybekötött firenzei bevásárlókörútjáról, amely során a honvédség repülőgépe került olyan „turbulenciába”, hogy 1000 kilométeres kitérőt kellett tennie az olaszországi Pisába, és amíg a „turbulencia” helyrejött, a gép legfontosabb utasa papírzacskóval a kezében korzózott Firenze utcáin. Nos, Hadházy képviselő ott találta el a kormányfőt, ahol számára a legérzékenyebb (nem a gyomrát): reakciója döbbenetes volt mindenki (mínusz kétmillió magyar állampolgár) számára. Én magam is tátott szájjal néztem a zavartan röhögcsélő Nemzetvezetőt; gyermekkori önmagamat fedeztem fel benne, 9-10 éves lehettem, amikor a berettyóújfalui Titász-pályán emberkedtem egy jó tízessel idősebb fiúval, majd amikor kaptam tőle egy tértölelő maflást, én is valami sértővel próbáltam visszavágni, de inkább szánalmat, mint együttérzést váltottam ki a környezetemből. Nem úgy a miniszterelnök! Arra a kérdésemre, hogy „azért elég rendesen megsértette a vidéki magyarságot ezzel a szőrét hullató vidékizéssel, nem gondolod?”, közeli ismerősöm ledobta rám az atomot: „Na és?”
Mit mond a róka?
Orbán pontosan tudja: eljöhet az idő, amikor nemcsak egy megalázható képviselő áll az útjába, hanem több millió későn és rosszul ébredő ember.
Négy évet kell csupán visszamennünk az időben azért, hogy valami hasonló pejoratív megfogalmazásra leljünk. Bangóné Borbély Ildikó egykori MSZP-s országgyűlési képviselő (tevékenységét fedje jótékony homály) az ATV stúdiójában csapott fel rágcsálóügyi szakértőnek, amikoron is arra a kérdésre, hogy mi a Fidesz növekvő támogatottságának titka, azt válaszolta, hogy „sok a patkány Magyarországon”. A felháborodás elementáris volt, emlékszem, kis városkám, Berettyóújfalu polgármestere is előkotorta gyermekkori plüss patkányát, majd tüzes tekintetével a képviselő-testület elé tárta azt, oly módon, hogy a molylepte figurát az asztalra helyezte, közvetlenül a pogácsás tál mellé, és vérig sértve vezette le az aznapi „na, ma mit lopjunk”-gyűlést…
Felmerül a kérdés ilyenkor a hodályon kívül rekedt nyolcmillió fejében, van-e különbség Bangóné „patkányozása” és Orbán „szőréthullatórókázása” között? A válasz nyilvánvaló: „van bizony, mégpedig kétmillió „na és”!”
Olvasna még Szabó Antaltól? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/28. számában jelent meg július 14-én.
