Ha valaki az ellenzéki politikusok véleményét figyelve próbál képet alkotni a Magyaroszágon zajló folyamatokról, az jogosan gondolhatja, hogy Nagy Imre szobrát a nemzeti együttműködés rendszere ledöntötte, és a budafoki Szoborparkba száműzte. Ugyanaz az értelmetlen licit zajlik most is az ellenzék szereplői között, mint a tüntetések kisajátításáért az MTVA épületében előadott nemtelen áldozati verseny során. Az ellenzéki politikusok nem hiteles analízisre törekszenek, hanem minden erejükkel drámát duzzasztanak, és valóságshow-t gyártanak. Nem felelősséget és stabilitást sugároznak, hanem hisztériáznak, sírnak és őrjöngenek. Minden pillanatban véget ér a demokrácia, minden pillanatban 1849, 1956 és 2006 van, minden pillanatban megtörténik Mohács és Trianon, a doni katasztrófa és a holokauszt. Nincs mérték, mert aki a leghangosabb, az kerül az Index címoldalára, az lesz a hiteles ellenzéki, a többi meg marad gyáva áruló, erőtlen és habkönnyű kollaboráns.
Pillantsunk a valóságra, hátha az mégis érvényesebb, mint egyik vagy másik áldozati mítosz. Nagy Imre szobrát Orbán Viktor nem ledöntötte, és nem a történelem szemétdombjára száműzi. Orbán tervei szerint a szobor a képviselői irodaház közelében fog állni, közel Kéthly Annának, a huszadik századi magyar baloldal másik nagy formátumú politikusának szobrához. A Nagy Imre-szobor, amely eddig két percnyi sétára, délkeletre volt a Parlamenttől, majd négy percnyi sétára, északra kerül. Azért ez nem a klasszikus szobordöntés, azért ez nem a történelmi emlékezetből való kitörlés, azért ez nem indokolja a mécseseket, a teátrális monológokat, a nyilvános ruhaszaggatást, az újabb átlépett vörös vonalról fel- és felhangzó jajveszékelést.
Kormányzáspótló történelemórák | Magyar Hang
Ady Endre, Nagy Imre: a hatalom már a múltból keres ellenségeket.
Nyilvánvaló, hogy Orbán Viktornak e gesztusa mögött igenis van egy hidegen végiggondolt provokáció a baloldallal szemben: a miniszterelnök a szimbolikus térben újra szembesíti ellenzékét a kétharmaddal, s visszarángatja annak tagjait a rabszolgatörvény tematikájától a számára sokkal komfortosabb emlékezetpolitikához. Orbán Viktor, Rogán Antal és Habony Árpád pontosan értik, mely receptorokat kell ingerelni a balliberális értelmiségen, hogy tagjai újra történelmi démonokat vizionáljanak, s azok ellen harcoljanak, ne a nemzeti együttműködés rendszerének gátlástalan neoliberalizmusa és a magyarországi jogállam módszeres lebontása ellen. Orbán Viktor jól tudja, hogy egyedül a valóságban legyőzhető – a szimbolikus térben legyőzhetetlen.
TV2 Tények - a bulvár és ami mögötte van | Magyar Hang
Tömegek élnek úgy Magyarországon, hogy nincs igényük megismerni a valóságot. Azt igénylik, hogy mulattassák, borzongassák és érzékenyítsék el őket.
Szerintem is fontos vita, hogy Nagy Imrét hol helyezzük el a történelmi emlékezetben, ahogy az is érdekes kérdés, hogy a szobra vajon hol mutat jobban, hol illeszkedik szervesebben a belvárosi környezetbe – csakhogy ez legfeljebb pár ezer ember ügye, és valójában a tétje is jelentéktelen. Orbán, Rogán és Habony ugyanis csak annyira akarják Nagy Imre szobrát ledönteni, hogy a balliberális világ háborogjon, csak annyira, hogy a jól tartott médiaebek egy picit marcangolják a mártír miniszterelnök emlékét, csak annyira, hogy a debil szélsőjobbnak is tegyenek egy gesztust, aztán magukhoz ölelik majd Nagy Imrét, és dagályos külsőségek közt újra felállítják a szobrát egy majdnem ugyanolyan jó helyen.
Ez a posztmodern politika: posztmodern hatalmi provokáció és posztmodern ellenzéki válasz. Íme a történelem egyetlen szimbolikus pillanatba zárva: ma övezze hisztéria – két nap múlva már senki ne is emlékezzen rá! Ugyanezt a törzsi táncot egyszer már eljárta kormány és ellenzék – akkor József Attila szobra körül rendeztek megtévesztésig hasonló balhét. Ugyan ki emlékszik rá?
Az áruló Nagy Imre | Magyar Hang
Ha Nagy Imrét kritikai vizsgálat alá vonjuk, miért nem tesszük ezt másokkal is, például a tér névadójával?
Én mindenesetre azt javaslom az ellenzéknek, hogy ha már szimbólumok mentén óhajt politizálni, akkor az programnak nagyon kevés, hogy Nagy Imre szobra kerüljön vissza a Vértanúk terére – ez nem ambíció. Állítsunk inkább közös szobrot Kéthly Annának és Bajcsy-Zsilinszky Endrének, a hazai bal- és jobboldal legjobb szellemeinek mondjuk az igénytelen óriáskerék helyén az Erzsébet téren! Nagy Imre pedig volt akkora ember, hogy ne ártson meg neki pár száz méter, és volt annyira meghatározó alakja a magyar történelemnek, hogy könnyedén leperegjen az emlékéről mindaz az alávaló politikai számítás, amely jelenleg körülveszi.
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/1. számában jelent meg, 2019. január 4-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/1. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
