
Az elnök döntését – melyről az MTI tájékoztatott – a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöksége szerdán elfogadta. A budapesti székhelyű szövetség közleményében Ursula Papandrea ügyvezető elnök megköszönte a magyar sportvezető több mint négy évtizedes munkáját az IWF-ben, külön kiemelte az elmúlt években bevezetett doppingellenes programot, amely a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) normáinak is megfelel.
– Mostantól megkezdődhet a munka egy friss irányvonal kialakításáért, amely által elérhetjük a sportunkban rejlő lehetőségek maximumát – mondta Papandrea. Hozzátette, most az elnökség legsürgetőbb feladata, hogy igazságos és sportszerű módon átdolgozza a kvalifikációs rendszert a jövő évre halasztott tokiói olimpiára és segítse a sportolókat. A közlemény Aján Tamást is idézi, aki azt emelte ki, hogy élete legjobb részét szeretett sportágának szentelte.
Aján – aki 1976 és 2000 között az IWF főtitkári posztját látta el, az elmúlt húsz évben pedig elnökként vezette a szövetséget – idén januárban maga kérte tevékenységének felfüggesztését, miután a német ARD televízió egy dokumentumműsorában pénzügyi visszaéléssel vádolta meg, és azzal, hogy a szövetség tudtával szisztematikus doppingolás folyik a súlyemelésben.
Súlyos korrupciós botrány a magyar elnök által vezetett súlyemelő-szövetségnél | Magyar Hang
A NOB által folyósított 5,5 millió dollár sorsa tisztázatlan. Aján Tamás nem válaszolt az ügyet felgöngyölítő ARD kérdéseire.
A magyar sportdiplomata már az ARD által január első hétvégéjén bemutatott dokumentumfilm vetítését követően visszautasította a német tévécsatorna korrupcióról és szervezett doppingolásról szóló vádjait. A múlt héten aztán újra előtérbe került az ügy, miután az ARD-hez került Papandreának az elnökség tagjaihoz írt levele, amelyben Aján kizárását kezdeményezte, mert szerinte nem lépett a háttérbe és továbbra is ő intézte az ügyeket.