A távol-keleti ország lehet az elkövetkezendő évtizedek legnagyobb győztese a világgazdaságban.
MA
Az orbánista képviselők annyiba sem nézik az ellenzékieket, mint ami egy gyerekpelenkába csomagolva ott maradt a horvát autópálya szélén.
Félholtra vertek egy munkást, mert hangosan dolgozott. Társát egy fiatal fiú szúrta meg.
Jelentős hatalmi harcok zajlanak az igazgatói pályázat hátterében.
A kormány 7 milliárd forintot ad, de a munka a legjobb számítások szerint is 2019 közepén kezdődhet el a legkorábban.
Ki használ kit? – így foglalható össze a legtömörebben Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Matteo Salvini olasz belügyminiszter találkozója.
Délelőtt mondott fel, de a felmondási idejét kitöltötte volna. Súlyos kritikát fogalmazott meg a Honvédkórházzal szemben.
Egész évben nyári időszámítás lenne.
Ha csütörtök, akkor a Magyar Hang közéleti beszélgetése, ezúttal Dévényi István mellett R. Kiss Kornéliával és Stumpf Andrással.
A Magyar Hang 16. száma jelent meg augusztus 31-én, pénteken. Ízelítő a tartalomból.
A zenész koncertjein feltűnő, a neofasizmus feltörekvő urainak listáján a magyar miniszterelnök stabilan második Donald Trump után.
Házmesterország: az előmenetel szempontjából érdemes a kollégákat feljelenteni, a „higgadt és nyílt” kommunikáció jegyében.