A rendőrség befogadta Szél Bernadett a mátrai erőmű eladása miatt tett feljelentését.
Magyar Hang
A katonák nem veszik át az irányítást az érintett cégeknél.
„Akkor ha megmondtak valamit az embereknek az úgy volt, de úgy ám” – írta.
Két hazai banknál is elérhető már az új, mindennél olcsóbb személyi hitel, de a szakértő óva int a túlzott eladósodástól.
Olaszországban hamarabb kezdődött a járvány, és döbbenetes a fertőzés üteme: egy hónappal ezelőtt, február 19-én alig három regisztrált koronavírusos fertőzött volt náluk, rá egy hónapra, március 19-én már 41 ezer és 3405 halott.
140 magyar cég került katonai felügyelet alá. Varga-Damm Andrea szerint ez csak a miniszterelnök hatalmi törekvéseit szolgálja.
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége idén 20. alkalommal adja át Radnóti Miklós Antirasszista Díjat. A járvány miatt egyelőre virtuálisan.
Az Aréna Pláza, a MOM Park és az IKEA parkolóit is felszabadítják. További plázákkal is tárgyal a főváros.
A hatóságok arra kértek mindenkit, hogy maradjanak otthon, az autóforgalom azonban csupán két százalékkal csökkent.
Az Audi, a Mercedes és a Suzuki leállása után a szolnoki Stadler felére csökkenti kapacitását.
Idős és beteg: ez a legrosszabb kombináció az olaszországi tapasztalatok szerint.
Az érettségit elhalaszthatják, de a Natot biztosan bevezetik szeptemberben – nyilatkozta Maruzsa Zoltán.