Az új diagnosztizált a Debrecenben élő brit férfi kontaktja volt, a nő már napok óta a Szent László kórházban van elkülönítve.
Magyar Hang
A tokiói olimpia főszervezői is felkészülnek a halasztásra. Koronavírus-körkép szerda reggel.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az áldozat vélhetően egy férfi volt.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 20 fok között alakul, de keleten, délkeleten kissé hidegebb lesz.
Az emberi erőforrások minisztere hat nappal a koronavírus megjelenése után hívta össze a tanácskozást.
A 24.hu információi szerint már zajlik a renoválás, még éjszaka is dolgoznak.
Az M4 Sport csatorna munkatársát magas lázzal szállították kórházba. Értesüléseink szerint további tizenkét embert tartanak megfigyelés alatt.
A szervezők reményei szerint hamarosan meg tudják tartani a holokauszt áldozatairól való megemlékezést.
A rendőrség már őrizetbe vette a gyanúsítottakat.
A világhírű gitáros március 19-én játszott volna az Arénában. Időközben bejelentették, elmarad az Élet menete is.
A járvány terjedését szeretnék lassítani. Az EP elnöke, David Sassoli korábban bejelentette, két hétre karanténba vonul, mert Észak-Olaszországban járt.
A Hvg.hu információja szerint a vezetési módszere miatt kritizált igazgató több szavazatot kapott, mint a posztért szintén elinduló Rudolf Péter.