És még mindig csak január közepe van.
Magyar Hang
Már keddtől elkezdődik a két társaság hírigazgatóságának együttműködése.
Másodfokon született a döntés.
Állítása szerint nem akarta, hogy olyan képek szülessenek, amelyeken az alkotás egy kötélen lóg.
Az ellenzéki politikusok ellen kezdenek nyomozni. Hadházy Ákos tüntetést szervezett.
A rendező szerint elképesztő sikertörténet, amit a filmügyi kormánybiztos és Havas Ágnes véghez vitt.
„A legnagyobb magyar filmproducertől búcsúzunk. Hasta la vista, Andy! Köszönök mindent, Barátom!”
Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna.
Blokád, útlezárás, tüntetés – a főváros mellett a nagyobb vidéki településeken is tiltakozások voltak.
Egy rendkívül szabadszájú orvosról cikkezik az angol sajtó.
Gyalogos- és autósfelvonulással, a forgalmas főutak mentén sávlezárással, gyűlésekkel, beszédekkel tiltakoznak a szakszervezetek és az ellenzéki pártok szombaton.
A délelőttre beosztott mind a négyezer dolgozó sztrájkolt, függetlenül attól, hogy tagjai-e a szakszervezetnek, vagy sem.