Asszisztense, Ring György is felhagy az aktív bíráskodással.
Magyar Hang
A kormányzó kereszténydemokrata pártszövetség, a CDU/CSU tagjai taroltak a Bild am Sonntag idei felmérésében.
Információnk szerint az eddigi Adidas helyett a Mészáros Lőrinchez köthető 2Rule lesz a Magyar Sportújságírók Szövetségének stratégiai partnere.
Azt tanácsolják, tegyenek elérhetőségüket tartalmazó bilétás nyakörvet a házikedvencekre, hogy ha a megriadt állatokat valaki megtalálja, az tudja, kit kell értesíteni.
A robbanás közelében egy egyetemistákkal teli autóbusz is volt. Az áldozatok között sok a diák.
Több rollert, egy talicskát, három mikrohullámú sütőt, festményt és hangszert is felejtettek az utasok a BKV járművein. Nem volt hiány elhagyott hivatalos dokumentumokból, cipőből, ruhaneműből, kulcsból és pénztárcából sem.
A magyar kórusmozgalom kiemelkedő alakját 96. évében érte a halál.
Bár hivatalosan csak néhány nap múlva, január 1-jén áll munkába kormányszóvivőként Szentkirályi Alexandra, a kormány Facebook-oldalára szombat reggel felekerült videón már ő jelentette be a fiatalokat érintő legújabb döntéseket – ezúttal a tegeződést mellőzve.
A szakszervezet kifogásolja, hogy a fegyvertelen szolgálatot ellátó adminisztratív dolgozók kimaradnak a jutalomból.
Ráomolhat az állványzat a boltívekre. 2021 előtt nem kezdődhet meg a felújítás a Notre Dame elöljárója, Patrick Chauvet atya szerint.
Rekordot döntött a kérelmek száma idén, az igénylők több mint 10 százaléka az Egyesült Királyságban él.
A megkérdezettek többsége tudott a színházak működését érintő törvénymódosításokról.