Sorra számolja fel fióktelepeit a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató állami vállalatcsoport, ahonnan egy év alatt mintegy ezer munkavállaló távozott.
Szabó Zsolt László
Egyelőre nem ismert, ki rendelte meg a napokban zajló telefonos közvélemény-kutatást a Kód Kft.-től.
Az Ausztriában élő újságíró, publicistával az osztrák politikai életről írt könyve apropóján készítettünk interjút, szerinte Magyarország eljátszotta a liberális demokrácia esélyét.
A kutakkal szembeni szigorú fellépés ráadásul felforgatta volna azt a 2010 utáni rendszerszemléletet is, aminek kontúrjait a vidéki portákon az otthoni pálinkafőzés legalizálása jelölt ki.
A világ ismét két blokkra látszik szétválni, és kérdés, hogy Magyarország hová fog állni: a nyugati szövetségesei oldalára, vagy egy szakítás után az eurázsiai blokk felé mozdul. Jeszenszky Gézát és Balázs Pétert kérdeztük az Orbán-kormány mozgatórugóiról.
Ács Rezsőtől már pártja, a Fidesz helyi képviselőcsoportja is szabadulna, párttársa is lemondásra szólította fel.
Huszti Andrea, az ISZOMM párt leköszönt elnöke egy debreceni bizottsági hellyel vigasztalódhat, miután egy másik politikus kipiszkálásával helyet csináltak neki.
Pintér Sándor egyeztetett az osztrák belügyminiszterrel.
Furcsa körülmények között váltak meg fizikai és szellemi sérüléssel élő emberektől a volt fideszes képviselő által vezetett Kézmű Nonprofit Kft.-nél.
A pert indító Horváth Nándor Lászlót ugyan megijesztette, hogy belépett a perbe a kínai vállalat, de bízik benne, hogy Magyarország jogállam. A férfit egy ismert ügyvéd képviseli az eljárás során.
A helyi választási bizottság szerint a nyilvánvalóan komolytalan kérdések gúnyt űznének a népszavazás intézményéből.
A cégbírósági iratok alapján átrendezte a vagyont az ország leggazdagabb emberének Ágnes nevű lánya és annak férje, Homlok Zsolt. A háttérben válás állhat.