Ady Endre él tovább és lüktet bennünk a Balatont hallgatva bő évszázaddal a bús, nehéz magyar álmok költőjének a halála után is.
Szerető Szabolcs
Orbán Viktor hitelből vívja úgynevezett szabadságharcát Brüsszellel. Kádár János pedig hunyorogva töpreng egy másik világban: most akkor ki is az ő legjobb tanítványa?
Amikor a Fidesz közönsége elől sem lehet már elrejteni, mi a különbség látszat és valóság, szerény vagyonnyilatkozat és tényleges vagyon között, fontos, hogy vetítsen a miniszterelnök valamit, ami magasabb értelemmel, nemes céllal ruházza fel kormányzását.
Ferenc pápa más ligában játszik, másik dimenzióban mozog, ám szavai, gesztusai nem hagytak kétséget afelől, hogy pontosan tudta, merre jár.
Rossz hír a polgári Magyarország híveinek, a Fidesz-árváknak és rokon lelkeknek, hogy ezen irányzat nem volt képes egységesen megszerveződni az előválasztásra.
Semmi sem illusztrálja jobban a sportnál, hogy a magyar valóság döntő részben egyetlen ember gondolkodásának kivetülése.
Mi lenne, ha a két országos ellenfél szemtől szembe játszaná le ezt a meccset?
A korábbi név Budapest 2032 Bizottság volt, ám időközben a NOB az ausztráliai Brisbane-nek ítélte a 2032-es nyári játékok megrendezését.
Ami egyszerre szánalmas és gyomorforgató ebben a kampányban, hogy szinte erőszakkal igyekszik a múltban tartani a magyar közéletet.
A tömegízlést kiszolgálni igyekvő, a bulvár mocskában hempergő, propagandát közvetítő kurzustól menekül a tehetség. Mintha maga a rendszer is érezné ezt az ürességet.
A terrortámadás után a kemény tálib uralom mellett/helyett az ország káoszba süllyedése is a lehetséges forgatókönyvek között szerepel. Vagyis az eddig elképzelt rossznál lehet még sokkal rosszabb is.
A Fidesz propagandagépezete számára a sportsikereink is leginkább a szavazatszerzés szempontjából érdekesek; ellenzéki nem osztozhat velük, igaz magyarokkal az efféle örömben.