Lassan érő felismerés: nem lehet egyszerre az Európai Uniót és Orbán Viktort is támogatni.
Szerető Szabolcs
Ha valóban nincs kockázata az oltásnak, akkor az állami vezetőknek, a járvány elleni védekezés irányítóinak mielőbb látványosan be kellene adatniuk maguknak a vakcinát.
Az elmélyülés színtere csakis a család, a szűkebb környezet lehet, viharos közéletünk alig nyújt kapaszkodót dúlt hitű honfitársaink számára.
A miniszterelnök a politikai cinizmus és - ne kerteljünk! - aljasság, kicsinyes bosszúállás feketeöves mestereként ezúttal is jórészt mások - bankok, települések - kontójára igyekszik népszerű színben feltüntetni magát.
Miközben Orbán Viktor a demokratikus világban szinte példa nélküli hatalommal rendelkezik, és egészen tág a mozgástere a járvány elleni védekezés irányítójaként is, mintha minden lényeges döntésnél igyekezne másokkal megosztani a felelősséget.
A Fidesz alelnöke nem egyszerűen a főnöke iránti szervilizmust lihegte túl, a pártja kádereire jellemző nagyotmondási versenyt is megnyerte.
A múlt heti brüsszeli szexbotrány egy pillanatra fellibbentette a fátylat, amelyre a kereszténydemokrata, konzervatív kormányzat képe van hímezve.
A brüsszeli botrány szimbolikusan jelzi, hogy eresztékeiben recsegnek-ropognak az orbáni illiberális rendszer erkölcsi tartóoszlopai.
Nagyon nem mindegy a miniszterelnöknek és az ő hihetetlenül értékvezérelt közösségének, hogy az ereszcsatornás mutatvány a buli vége volt, vagy egy igazi gigapartinak a kezdete.
A miniszterelnöknek esze ágában sincs úgy bánni az ellenzékével, tágabban: bármely, a kormányától független közéleti szereplővel itthon, mint amit magának az EU-tól megkövetel.
Hogy a magyar miniszterelnök most ténylegesen meghatározza az események menetét, vagy a (rossz) híre nagyobb a befolyásánál, már fogós kérdés.
Amit látunk, nagyon is ismerős. A nyolcvanas évek legvégén zajlott a mostanihoz hasonló hatalom- és vagyonkimentés, csak akkor spontán privatizációnak hívták.