Amíg korábban az ócska bóvlikról volt ismert Kína, Teng Hsziao-ping ösztönzésére 1978-ban indult meg a kínai tudomány felzárkózása a világhoz, majd erre építve kezdődött a gazdasági csoda, ami – ha lassuló ütemben is – de a mai napig tart.
A kínai vezetés felismerte, hogy gazdasági és katonai erejét mindenekelőtt azzal tudja növelni, ha jelentős erőforrásokat összpontosít a tudományra, az innovációra. Jól érzékelteti ennek nagyságát, hogy az ország 2000 és 2016 között megtízszerezte kutatás-fejlesztési ráfordításait.
Az Economist egy korábbi elemzése rámutat, bár a kínai tudomány fejlődése látványos, mégis annak a kommunista pártnak a felügyelete alatt zajlik, amely a tudományos eredményeket ugyan akarja, de a tudományos fejlődéssel együtt járó szabad információáramlást, kétségeket és kritikus szemléletmódot már kényelmetlennek érzi.
Márpedig a szabad, korlátoktól mentes gondolkozás az alapja minden nagy, tudományos áttörésnek, felfedezésnek. Ha a tudós, a kutató fejében az jár, vajon mit szól ehhez a párttitkár, mit mond, ha nem az lett az eredmény, amit elvártak, akkor nem jön a selye jánosi aha-élmény.
Különösen igaz ez az alapkutatásokra, amelyekben Kína még mindig jóval gyengébben teljesít, mint az Európai Unió vagy az Egyesült Államok, miközben – a jellemzően külföldről importált kutatásokra és tudásra épített – alkalmazott kutatásban, illetve annak gazdasági adaptációjában már igen jó eredményeket értek el.
A kormányzat túlságosan erős rátelepedése a tudományra más problémát is okoz. Az elvásároknak megfelelni akaró tudósok túlságosan is igyekeznek eredményt elérni. A nemzeti büszkeségre hivatkozva sokszor a kínai tudósok is hasonló kísértésekbe esnek, mint a hidegháború idején amerikai kollégáik, amikor túlságosan is igyekeznek áttörő eredményt elérni, sokszor etikai határokat is átlépve. He Jiankui genetikus például – aki korábban az amerikai Rice és Stanford egyetemeken is tanult – 2018-ban embriók DNS-ét módosította, amelynek eredményeként két kislány született. ŐK egyelőre ugyan egészségesnek tűnnek, He „hibajavító” beavatkozásának eredménye azonban kérdéses, mert nem telt el elég idő, hogy annak minden hatását láthassuk. Később az is kiderült, hogy a beavatkozás teljesen illegális volt. Ez az eset is jól mutatja a kínai tudósok hibás erőfeszítéseit, hogy magukat és országukat a világ tudományos életének élvonalába erőltessék.
Számukat tekintve valóban nagyon sok kínai tudományos kutatás, eredmény születik, a minőségük azonban bőven hagy kívánnivalót maga után. Ha csak a puszta számokat tekintjük, már meg is előzték amerikai vetélytársaikat, az igazság azonban az, hogy az elemzések egy része igen alacsony színvonalú. 2018 áprilisában a Santa Barbara-i University of California (UCLA) két tudósa, Han Xueying és Richard Appelbaum áttekintette a vezető kínai egyetemek 731 tudósának tevékenységét, és szomorú eredményre jutottak. A Fudan Egyetemről például a következőket írták: cikkeket fabrikálnak és plagizálnak csak azért, hogy letudják az éves tudományos publikációs kötelezettséget.
A kínai kormány persze tisztában van a gyenge és csalárd módon szerzett tudományos eredmények kockázatával. Hogy ezen túllépjenek C9 néven egyetemi csoportban fogták össze a legfontosabbnak tartott felsőoktatási intézményeket, köztük a Fudan, a Tshinghua és a Peking Egyetemet, valamint He egyeteme, a University of Science and Technology tudósait. Hasonló célt szolgált a Chinese Academy of Sciences, amely saját kutatóműhelyeket tart fenn, és fellép a silány minőségű tudományos folyóiratok, különösen azok ellen, amelyeknél fizetni kell a tudósoknak a megjelenés fejében. Ezek azok a lépések, amelyek nemcsak segítik a tudomány előre lépését, hanem amelyek eredményeként valódi tudósok születhetnek.
Ugyanakkor kétségeket vet fel ennek hatékonyságát illetően, hogy Han és Appelbaum elemzése rámutat, amennyiben a hatalom bármit kinyilatkoztat, akkor az összes egyetemnek, kutatónak követnie kell az iránymutatást, függetlenül attól, hogy azzal egyetért vagy sem, megfelel-e a tudományosság előírásainak. S bár tesznek ellene, a támogatások odaítélésénél, az állásinterjúknál Kínában még mindig sokkal többet számítanak a személyes kapcsolatok, mint Nyugaton.
Ezek az erőfeszítések hoztak ugyan eredményeket, de jól mutatja a pillanatnyi helyzetet, hogy a Kínában dolgozó tudósok közül mindössze egyetlen egynek a munkáját díjazták Nobel-díjjal: Tu Youyou kapta meg az elismerést egy maláriaellenes gyógyszer kifejlesztéséért. Rajta kívül egyetlen kínai tudósnak sem volt még reménye sem az elismerés elnyerésére, miközben számos kínai származású, de az Egyesült Államokban és a világban másutt élő és tevékenykedő tudós megkapta már az elismerést.
