Ez a kilencedik, az Egészségügyi Világszervezet által hivatalosan is jóváhagyott koronavírus elleni oltás.
Tudomány
Eközben a Gamaleja intézet már kifejlesztette az omikron változat elleni modifikációját.
A késői vizsgálatok megerősítették, hogy a készítmény a súlyos állapotú betegeken is segít. Az amerikai szakhatóság még az idén engedélyezheti a gyógyszert.
A betegség lefolyása az eddigi tapasztalatok szerint enyhének mondható.
Az első laborvizsgálatok szerint alig véd valamit a vakcina az omikronnal szemben.
Nehéz megmondani, mennyire gyorsan terjed ez a változat.
Immár két gyógyszer is bizonyítottan hatásos az új koronavírus-betegséggel szemben, és több másik klinikai tesztjei a végső fázisba jutottak. Ha ezek a szerek elérhetővé válnak (valószínűleg jövőre), az totálisan új helyzetet teremthet a világjárványban.
Az embereknek a hatóságokba vetett bizalma is fontos tényező, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Antitestkoktélt állított elő a GlaxoSmithKline és a Vir.
Kutatótársával, Drew Weissmannal megosztva ítélték neki a 2022-es Benjamin Franklin-érmet élettudományok kategóriában.
Az ezerszeres túladagolás miatt az egyikük idegrendszeri károsodásokat szenvedett, életveszélyben van.
Viszont a vakcinagyártók saját tesztjeinek eredményei még nem ismertek, és a Moderna elnöke kifejezetten borúlátó.
A glasgow-i klímacsúcs kevés kézzelfogható eredményeinek egyike, hogy 2030-ig beszüntetik a világon az erdőirtást. Csakhogy a környezetvédők szkeptikusak, mert lehet, hogy 2030-ra elfogynak az erdők.
Sokakat meglepett, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma semmivel sem visszafogottabb, mint a második volt. Érthető volt az optimista várakozás, hiszen az emberek 60 százaléka mégis be van oltva. Mi történhetett?
Egy évvel ezelőtt jelentette be néhány fizikus, hogy elérték a szobahőmérsékleten működő szupravezetést. A lehetőségek végtelennek tűntek, a veszteségmentes távvezetékektől a hűtést nem igénylő, MRI-gépekben működő elektromágnesekig. Aztán jöttek a kétségek.