A Partizán elnevezésű közismert Youtube-csatorna karácsony környékén terebélyes emlékműsort szentelt a negyedszázada kimúlt Szomszédok „teleregény” számára. Természetesen minden digitális tartalomszolgáltatónak jogában áll bármilyen „utcán heverő” témát tetszése szerint feldolgozni, csakúgy, mint közreadni a szubjektív nézőpontja alapján készült produktumot. Azonban amennyiben egy szerkesztőség a vizuális vélemény-újságírás műfaji keretein túlmenően – riportalanyok sorát felvonultatva – láthatóan dokumentarista szándékkal közelít egy feldolgozandó témához, akkor elengedhetetlen volna hangsúlyt fektetni az objektivitásra is.
A vállalhatatlanul egyoldalúra sikeredett műsorban megszólaltatják a valaha milliók által nézett sorozat „túlélőinek” legjavát: a színészi stáb és a gyártási oldal mohikánjait. Akik elfogult résztvevők gyanánt nyilván alkalmatlanok voltak arra, hogy tágabb kontextusba helyezzék a Kádár-éra végnapjaiban is az állampárt főkorifeusai által kézivezérelt tömegtájékoztatás vezérkarának hatalmi döntése folytán útjára indított és csaknem egy emberöltőn keresztül műsoron tartott Szomszédok sorozatot. Így nem tértek ki a „teleregény” korabeli manipulációs és dezinformációs funkciójára sem. Az emlékműsor további alapvető hiátusa abból ered, hogy a mindehhez műsorvezetőként arcát adó Gulyás Márton tudatosan nem szándékozott meginvitálni a riportalanyok közé a korszak tömegtájékoztatási viszonyait és populáris kultúráját behatóan ismerő esztétákat, történészeket, filmkritikusokat.
Vagyis a nosztalgiázó és kvaterkázó hangvételűre komponált műsor készítői nemes egyszerűséggel átsiklottak azon egyetlen lényegi aspektus felett, amiért egyáltalán érdemes lett volna a megszűntét követően – közel negyedszázad múltán – megemlékezni a Szomszédokról. Természetesen vitathatatlan, hogy napjainkban a videómegosztó alkalmazásokon és a közösségi média számos más felületén az átmenet korszakát életkoruk folytán nem ismerő fiatal generációk körében másodvirágzását élő sorozat afféle kordokumentumként szolgál sokak számára a rendszerváltozás évtizedének megismerése vonatkozásában. Éppen ezért lett volna szükséges kellő idő távlatából bepillantani a színfalak mögé. Az emlékműsor színvonaláért elsősorban felelős Gulyás Márton Partizán-főszerkesztő a sorozat felől amolyan unikális antikapitalisztikus, rendszerváltás-kritikus világnézetet vél beszüremleni a korabeli médiatérbe, ami sugalmazásai szerint koncepciózus alkotói szándékot sejtet, azonban több interjúalany mindezt határozottan cáfolja. Legfeljebb a Hofi-féle késő-kádárista szelep funkció betöltésének elvárását vélelmezik egyes megszólaltatott szereplők a sorozatkészítők és a felettük álló televíziós tótumfaktumok fű alatt kimondva-kimondatlanul is érvényesülő vélt vagy valós szándékai mögött.
A többnyire előadó-művészeti életutat maguk mögött tudó interjúalanyok részéről érthetően megjelenő nosztalgia ellenében fontos leszögeznünk: a Szomszédok „teleregény” (útjára indításától kezdődően a kereskedelmi televíziózás hazai megjelenésével egy csapásra érdektelenségbe fulladó gyorslefolyású végnapjaiig bezárólag) a kezdetben a társadalom többsége számára intellektuális frissességet jelentő és a sok évtizednyi elnyomás okozta félelmeiktől való megszabadulást eredményező rendszerváltó fordulat tudatos lejáratását szimbolizálta. A sorozat közbülső dialógusai és epizódvégi monológjai az ideáltipikus kisembereket megjelenítő karakterek szájába adott demagóg féligazságok sokaságával megfűszerezve, a műsorfolyam szándékoltan kopottasra komponált vizualitásával egyetemben a rendszerváltás eleve elrendelt bukását, predesztinált sikertelenségét, kódolt lehetetlenségét sugallta a belföldön akkortájt még monopolisztikus helyzetben lévő állami televíziót nyelvtudás híján nézni kénytelen hazai milliók számára.
A sorozat tudatosan azt a késő-kádárista elitek által a suttogó propagandában a ’80-as évek végétől kezdődően propagált világképet testesítette meg, miszerint a Kádár-éra ugyan távolról se tökéletes, de térségünkben a megvalósítható világok legjobbika, ennek folytán élhetőbb viszonyokat, kedvezőbb közállapotokat, európaibb mindennapokat még álmodni is dőreség. A hazai közgondolkodást idejekorán megmételyező, valamint a pesszimizmusra hajlamos kultúrát a rendszerváltó illúzióktól megfosztó Szomszédok kéthetente verte bele a rozsdás szöget a tömegdemokrácia lehetőségeinek és a rendszerváltozás pozitív megítélésének koporsójába. Ezáltal a passzivitás szociál-pszichológiai mintáira visszaszocializálva az utca emberét hozzájárult annak korai kudarcához.
Abban, hogy a rendszerváltáskor az újonnan útjukra induló szervezetekben még aktívan pártpolitizáló százezrek írmagja se található az ellenzék táborában napjainkban, vastagon benne foglaltatik a Szomszédok joviális szereplőgárdája által kéthetente szájbarágósan előadott keservek sora, melynek folytán a lakosságot végképp elkedvetlenítő kései kádárista világkép virulens jellege fennmaradhatott. Az önmagát túlélt Szomszédok valóban kordokumentum számba menő értékkel bír: a teleregény az egzisztenciális érdekeik mentén a jobb sorsra érdemes rendszerváltó fordulatot vakvágányra vezető késő kádárista médiaelitek és az azokkal ezer szálon összefonódó gazdasági körök korabeli destruktív tevékenységének korhű lenyomata.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
